Indul a Danube Streamwaves műsorcsere projekt

2015. november 4-8 között Cserháti Ákos kollégámmal részt vettünk az egyéves projekt véglegesítésében a németországi ULM városában. A terv szerint 2016-ban négy Duna menti városban működő négy rádió 12 zenei műsort készít, és ezeknek kölcsönös sugárzását biztosítja. A németországi Ulmban hallható Radio Free FM, a Linz városában sugárzó Radio FRO, a budapesti Civil Rádió és a szerbiai Novi Sad, azaz Újvidék városában fogható ORadio szerkesztői számára nem lesznek műfaji korlátok, de adott lesz nekik a lehetőség bemutatkozásra.

 

Ennek megfelelően A Civil Rádió Hangképcsarnok c. műsorában minden hónapban egy alkalommal a Dunai Rádióhullámok projekt egy-egy műsora megy majd. Ezekben a műsorkészítők bemutatják az adott ország illetve Duna menti város jelenlegi vagy a közelmúltban ismertté vált legfrissebb zenei felvételeit, előadóit. Nekünk is – mint a másik 3 partnernek – három műsort kell készítenünk a magyar zenei életről márciusban, júliusban és novemberben. A zene-szöveg arány nincs szigorúan meghatározva, de a szövegek egységesen angol nyelven készülnek.

A 2016-os év első műsorát már el is készítette a németországi Ulm városában működő Radio Free FM munkatársa, Jenz Keller, aki Music in Ulm, azaz Zene Ulmban c. showjának keretén belül adta közre az ulm-i zenészek friss felvételeit. Ezt a műsort a Hangképcsarnok 2016. január 11-i adásában lehetett hallani, és az alábbi linken is meghallgatható.

 

A projekt a Baden-Württemberg Alapítvány támogatásának segítségével valósul meg, és célja a Duna régióban található részvevői médiumok határokon átnyúló együttműködésének ösztönzése.

Vendéglátónk az ulm-i Radio Free FM volt, amelyik ugyanúgy 20 éve működik, mint a Civil Rádió, és nem csupán a fenti projekt partnereit látta vendégül, hanem a németországi közösségi rádiók mintegy 80 képviselőjét is. Merthogy ugyanebben az időben, ugyanitt rendezték meg a Német Szabad Rádió Szövetségének (Bundesverband Freier Radios, BFR) éves közgyűlését is. Így azután sok ismerőssel találkozhattunk és beszélgethettünk.

A megbeszélések, előadások az Ulm-i Népfőiskola épületében, az Einsteinhaus-ban voltak, amelyet Inge Scholl alapított 1946-ban. Ő a Fehér Rózsa antifasiszta mozgalmat elindító diákok, Hans és Sophie nővére. Van is egy kiállítás a mártírokról az épületben, amelyet Bauhaus stílusban terveztek és az 1960-as évek dizájn bútoraival rendeztek be.

A Danube Streamwaves megbeszélések során a 4 partner bemutatkozott egymásnak.

Először az újvidéki Predrag Novkovic mutatta be az Oradio-t, ami nem közösségi, hanem közszolgálati rádió, de komoly múlttal, amiről kollégája, Milos Kepa is beszélt.

Milos a nemrég kényszerűségből (20 év után) internet rádióvá alakult legendás belgrádi B92 rádió tündökléséről és felvásárlásáról tartott szuggesztív előadást.

Ezután mi beszéltünk a Civil Rádióról. Ákos beszámolt arról, hogy rádiónk részben az „SOS Civil Rádió” kampány segítségével miként vészelt át sikeresen egy válságos időszakot. Előtte jómagam egy rövid bevezetőben adtam annak a reményemnek hangot, hogy a nemrég elhunyt Göncz Árpád temetésén (éppen akkor zajlott) nem temetik el végleg a demokráciát Magyarországon. Egyúttal jeleztem, hogy 90 éves a rádiózás hazánkban, és csak remélhetjük, hogy azok az írók, akik egykoron szerepeltek az akkor még új médiumban, a mai közszolgálati rádióban is megszólalhatnának.

Következőnek az ausztriai Linz városában sugárzó Radio FRO mutatkozott be, akikkel már volt korábban együttműködésünk.

Végül házigazdánk az Ulm-i Free FM Radio életét ismerhettük meg és el is látogattuk a stúdiójukba.

A 4 partneren kívül házigazdánk még két pártoló tagot is szerzett az együttműködéshez, és ők is érdekesen számoltak be működésükről:

A Bécsben működő OKTO közösségi televíziót Senad Hergic, programkoordinátor ismertette nekünk sok rövid és kreatív videofelvétellel.

A Music Information Center Austria (MICA) egy független non-profit szervezet, ami az osztrák hivatásos zenészek segítő partnere Ausztriában. Michael Ternai, magyar származású osztrák újságíró és szerkesztő tájékoztatott bennünket tevékenységükről.

A következő napon délután átmentünk a helyi közösségi rádió, a Radio Free FM stúdiójába és minden partner részvételével fölvettük a közös szignálunk szövegét, amelyet az ORadio rakott össze zenével és effektekkel. Ezután egy kétórás élő műsorban mutatkoztunk be az ottani hallgatóknak, és mindenki bejátszotta az otthonról hozott zenei felvételeit ízelítőnek. E műsor első órája itt hallható.

Este egy helyi sörözőben végleg kialakítottuk a Danube Streamwaves, azaz a Dunai Rádióhullámok műsorcsere projekt csapatszellemét, majd mindenki hazatért, hogy friss inspirációval fogjon neki az együttműködés megvalósításának.

A beszámolót készítette
Géczi Gábor

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.