Egy kötettel a lakhatásért

A Mentor kiadó azzal a céllal adta ki az Ugyanolyan mások című antológiát, hogy az eladásukból keletkező bevételekből alapítványok támogatni tudjanak rászoruló családokat. Az ötletgazda Szele Anna és a kiadó igazgatója Káli Király István hatalmas munkát végeztek. Az 58 kortárs író közreműködésével létrejött antológia kereskedelmi forgalomba nem került, a példányokat 8, rászorulókat segítő civil szervezet között osztották szét, akik a könyv eladási bevételeit mind adományként kezelhetik.
A 2016-ban alapított Nyugodt Szív a Lakhatásért Alapítvány – az egyik szervezet a kedvezményezettek közül, – olyan egyedülálló, illetve családos embereknek próbál segíteni, akiknek a lakhatása veszélybe került, vagy egy átmeneti megoldást (családok átmeneti otthona, anyaotthon, hajléktalanszálló) szeretne méltóbb körülményekre változtatni.

Az Alapítvány december 13-ára irodalmi estet szervezett a FUGA Budapesti Építészeti Központban  az 5. kerületi Petőfi Sándor utca 5-ben, 19 órától. Az antológia szerzői közül sokan ott lesznek, és szívesen dedikálják a megvásárolt könyveket. Az eseményre nem kell belépőjegyet venni, de adományaitokkal a Nyugodt Szív Alapítvány közvetítésével és segítségével a szegénységben élők lakhatását támogatjátok.

Kedvcsinálónak néhány név a meghívott szerzők közül: Egressy Zoltán, Erdős Virág, Garaczi László, Háy János, Káli Király István, Kemény Zsófi, Király Kinga Júlia, Kukorelly Endre, Papp Sándor Zsigmond, Péterfy Gergely, Szálinger Balázs, Szele Anna, Szvoren Edina, Vörös István. A zenéről Szemző Tibor gondoskodik.

Hoffman Andreával, a Nyugodt Szív a Lakhatásért Alapítvány elnökével Berek Péter beszélgetett.

2017.12.07.

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.