Keddi beszámoló…

Kedves Civil Rádiósok,

Igyekeztem röviden összefoglalni a keddi ülés legfontosabb történéseit – nézzétek el, ha valamit kihagytam belőle:

Kedd délután a Fonó előterében a Civil Rádió frekvenciapályázatának ügyében gyűltünk össze – 2012. május 3-án ugyanis lejár a Rádió frekvenciaengedélye, és ahhoz, hogy a Civil Rádió a továbbiakban is működhessen, pályáznia kell. Ez azonban nem annyira egyszerű és egyértelmű, mert az a típusú rádiózás, amelyet mi is képviselünk, egyre komolyabb nehézségekkel kénytelen szembenézni. A folyamatos anyagi nehézségek, a médiatörvény megváltozásának következtében fellépő plusz terhek, a pályázati alapok megszűnése olyan környezetet teremtett, amely kétségessé tette azt is, hogy a Civil Rádiózásért Alapítvány képes-e pályázni, illetve érdemes-e pályáznia.

A megbeszélés fő kérdése tehát – mielőtt még stratégiai tervezésbe, vagy a konkrét pályázat részleteinek megbeszélésébe és operatív feladatok szétosztásába kezdtünk volna – hogy egyáltalán van-e lehetőségünk pályázni, illetve a későbbiekben legalább a jelenlegi színvonalon fenntartani és működtetni a Rádiót.

A megbeszélésen körülbelül 30 Civil Rádiós vett részt. A jelenlegi helyzet és körülmények ismertetése után a legfontosabb kérdés az volt, hogy milyen módon tudunk megújulni. A médiatanács eddigi döntései és frekvencia elosztási gyakorlata alapján kirajzolódni látszik egy olyan trend, amelybe a Civil Rádió jelenlegi adottságaival és értékeivel nehezen illeszthető be – kevésbé tűnik esélyesnek a frekvencia elnyerésére.

De nem csupán a pályázatnak való megfelelés, hanem a jelenlegi helyzet, és leginkább a pénzügyi nehézségek is egy újfajta modell kidolgozását, bevezetését igényelnék.

Az ülés elején felvetült, hogy mivel a jelenlegi helyzet és politikai környezet kevésbé kedvez az olyan rádióknak, mint a Civil Rádió, érdemes lenne egy közösségi internet alapú webrádió kidolgozásába belekezdeni, mert nagyon is elképzelhető, hogy a Civil Rádió nem tudja elnyerni a jelenlegi frekvenciát.

Sajnos a Rádió működési támogatásának egy jelentős része a médiahatóságtól származott, amely csak földfelszíni sugárzású rádiókat támogat, és egy erős internetes rádió esetében sem lenne kevesebb a költségünk, ugyanakkor egy viszonylag jelentős forrásra biztosan nem pályázhatnánk.

A beszélgetés központi kérdése egész végig az volt, hogy a Civil Rádió meg tud-e újulni – nem elsősorban műsorkínálatában – hanem működési mechanizmusaiban: létezik-e egy olyan konstrukció, amely mellett az alapvető működés finanszírozhatóvá válik.

A jelenlegi alapvető infrastruktúra fenntartása évi 18 millió forint körül van, 150 önkéntessel számolva ez azt jelenti, hogy egy-egy Civil Rádiós műsorkészítési tevékenysége évi 120 000 Ft-nak megfelelő költségvonzattal jár együtt. Ennek előteremtése mindig is egy szűk stáb felelőssége volt, de a jelenlegi külső feltételek miatt ez már nem működőképes modell. Ez hozza el tehát a váltás szükségszerűségét.

A beszélgetésben hosszasan felmerült a hallgatóság növelésének kérdése, illetve a hallgatói szám, a piacképesség és a pénzügyi fenntarthatóság összefüggése. A vita során kiderült, hogy nem lehet egy egységes ízlésvilágnak megfelelő trendet, zenei arculatot kialakítani, amely jelentősen megemelné hallgatóink számát – az általunk képviselt rádiózás legfontosabb alapértékeit veszítenénk el, ha a hallgatói szám emelését helyeznénk értékeink helyébe, ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy ismertségünket növelni tudjuk. Természetesen sok mindent meg tudunk tenni, hogy műsorainkat saját közösségeinkben önállóan népszerűsítsük, s ezen keresztül a rádió népszerűségét is növelni tudjuk. Ugyanakkor ehhez is kell egy csoport, amely kidolgoz alapelveket, kommunikációs formákat, elemeket és segíti az egyes műsorkészítőket legalább saját műsorok terjesztésében, népszerűsítésében.

A beszélgetés további szakaszában arról volt folyt vita, hogy amennyiben pályázik a közösség, illetve az alapítvány a frekvenciára, akkor olyan programmal próbálja-e ezt meg, amely közelebb állhat a médiahatóság ízléséhez, vagy olyannal, amely az alapvető értékeinket tartalmazza – még akkor is, ha az nem feltétlenül esik egybe a médiahatóság utóbbi időben kirajzolódott döntési irányvonalaival.

Ezzel kapcsolatban megoszlottak a vélemények, de a többség azon a véleményen volt, hogy rossz irány lenne, ha lényegi értékeink feladása mellett egy olyan pályázatot adnánk be, amely elsősorban a pályáztató elvárásainak felel meg.

Az est során minden jelenlévő elmondta, hogy mit tudna tenni a Civil Rádióért, és ki hogyan képzelné el a Rádió és saját kapcsolatát az elkövetkező öt évben. A válaszokból az rajzolódott ki, hogy a legtöbb jelenlévő szeretne műsorokat készíteni, páran idejükből többet is tudnának szentelni a Rádióért, de egyértelmű konkrét ötletek még senkiben sem merültek fel egy újfajta működési mechanizmus kialakítására. Minden jelenlévő azt szerette volna, hogy amennyiben a pályázaton való részvétel lehetősége nem ütközik megoldhatatlan akadályba, akkor az Alapítvány pályázzon a Civil Rádió jelenlegi frekvenciájára.

A korábban felmerült ötlet, hogy más néven, egy másik szervezeti formában nyújtsuk be a pályázatot, már lehetetlenné vált az idő rövidsége miatt. Azonban a Rádió már így sem működhet a régi módon, a megújítás szükségessé vált a túlélés miatt.

A beszélgetést természetesen csak abbahagyni lehetett, befejezni nem, így folytatni fogjuk jövő hét kedden, április 3-án, 17:30-tól a Fonóban. Hétfőn kuratóriumi ülés is lesz, amelynek természetesen fő témája a pályázás és egy új működési modell kidolgozásának lehetősége.

Közben annyi történt még, hogy csütörtök délelőtt a médiahatóság nyilvánosságra hozta az FM98.00 frekvenciapályázatának tervezetét, amely számunkra egészen meglepő módon egy olyan rádióra lett szabva, mint a Civil Rádió – a tervezet erősen azt sugallja, hogy nagy esélyekkel indulhatunk a frekvencia elnyeréséért.

A konkrét frekvenciapályázati kiírásról és már konkrétabb ötletekről lesz szó jövő hét kedden, fontos, hogy akiben van erő, ötlet, és tettvágy, jöjjön el április 3-án a Fonóba.

Ákos

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .