Dürrenmatti a dilemma: az ügyészség és a korrupcióüldözés

“A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, amely során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.”

Ma már az utcaseprő közmunkásnak is fizetnie kell a főnököknek, hogy ne cseréljék le bármikor, hiszen a túljelentkezés miatt ettől mindennap félhet! A pályát éppen elkezdő, kedves bölcsisnénit is egyik napról a másikra ki lehet rúgni, hogy ott a polgármester egyik barátnőjének legyen bejelentett munkahelye! A megfelelő egészségügyi ellátást is csak akkor kapod meg, ha az unokatesód felesége ismer egy-két embert, és amúgy is épp a szomszédos osztályon dolgozik, ahol van még egy hely, ahova beférsz!

A társadalom ezen szintjén az emberek a megélhetésért való küzdelmükben, “fennmaradásuk” érdekében korrumpálnak és korrumpálhatók. Ezek az emberek a kiszolgáltatottságuk miatt kerülnek ebbe a helyzetbe, senki nem védi meg őket. Akik változtathatnának a helyzeten -, akik kigyomlálhatnák a társadalomból ezt a romlást, a döntéshozók, a törvényhozók, a politikusok, akik biztonságot adhatnának a munkavállalóknak és pályakezdőknek, betegeknek és rászorulóknak,- ma már egy ország, egy kontinens szeme láttára űzik a korrupciót. Rajta vannak kapva! …és mégsincs semmi…

Ligeti Miklós a Transparency International Magyarország jogi vezetője beszél az ügyészség korrupcióellenes munkájáról.

Civil Rádió 2017.11.16.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , | Dürrenmatti a dilemma: az ügyészség és a korrupcióüldözés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyerekkel vagyok!

Kampány a jól működő kórházak népszerűsítéséért

A TASZ felmérést végzett a gyermekellátást végző kórházi intézmények körében, arról mennyire működnek gyerekbarát módon. Közérdekű adatigénylésükben a következő kérdésekre várták a válaszokat: Miként szolgálják a kórház, a dolgozók és a betegek érdekét? Hogyan támogatják a szülőket abban, hogy folyamatosan legyenek együtt a kórházban a kiskorú beteggel? Amennyiben van, kérjük, nevezzék meg a kórház esetleges nehézségeit az erre vonatkozó szabályozás végrehajtásával kapcsolatban! Milyen módon biztosítják az édesapák jelenlétét a szülésnél? Mi az, ami a kórházban progresszív a gyermekekkel való kapcsolattartás szempontjából?

A felmérés eredményeit (65 kórház adatait) egy honlapon hozták nyilvánosságra, mely szükség esetén nagy segítséget nyújthat a megfelelő ellátás megtalálásában: http://gyerekkelvagyok.tasz.hu/

Asbóth Mártonnal,  a TASZ programvezetőjével Péterfi Ferenc beszélgetett.

Civil Rádió 2017.11.14.

 

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , | Gyerekkel vagyok! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

“Jogsértés esetén hiábavaló a jogszabályokra való hivatkozás”

Az M3-as metró felújításával kapcsolatosan a többségnek könnyű elsiklani afelett, hogy a tervek szerint az érintett vonal 8 állomásának akadálymentesítése nincs megoldva. Nemcsak az akadálymentesség kialakításához szükséges költségvetés hiányzik, hanem a beruházó szándéka is. “A főpolgármester úr nyáron kijelentette, hogy nincs értelme, hiszen amúgy is csak nagyon kevesen használnák.” Kovács Ágnes a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke szerint azonban a 8 állomás mindegyike olyan közlekedési csomóponton vagy fontos egészségügyi ellátóintézmény közelében található, ahol az idősek, kisgyermekesek utazását is nagyon megkönnyítené az akadálymentesség. A MEOSZ egy munkacsoport felállítását indítványozza, amely a legmagasabb szinten képviselné az ügyet, és remélik, hogy először ehhez a közöny falát sikerül áttörniük.

Ruzsa Viktor interjúja.

Civil Rádió 2017.11.15.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , | “Jogsértés esetén hiábavaló a jogszabályokra való hivatkozás” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Humánökológia?

Társadalomtudomány? Természettudomány? Környezetvédelem?

A humánökológia az emberi természetátalakítással foglalkozó tudományterület. Művelői azt vizsgálják, hogyan alakítjuk át a természetet, és az hogyan hat vissza ránk? Ám nemcsak leíró tudomány, hanem arra is keresi a válasz, milyennek kellene lennie az ideális környezetünknek. Nem mondhatjuk hogy a 2011-ben létrehozott humánökológia egyetemi mesterképzésre hatalmas lenne a túljelentkezés, de egy olyan országban, ahol a regnáló kormánynak nemhogy önálló környezetvédelmi minisztériuma, de még  környezetvédelmi stratégiája sincsen, ezen nincs is mit csodálkozni.

A tudományág rengeteg interdiszciplináris kutatási lehetőséget nyújt, érdekfeszítő, újszerű perspektívában tárja elénk világunkat és az esetleges pozitív irányú változás, változtatás lehetőségét is magában hordja. A havonta megrendezésre kerülő humánökológiai disputákra nemcsak hallgatókat, oktatókat várnak, hanem bármilyen érdeklődőt szívesen látnak. A november 17-i, pénteki előadásra  a dániai ökofalvakról, az ELTE lágymányosi kampusz északi tömb második emeleti tanári klubjában, négytől fél hatig kerül sor.

Takács-Sánta András egyetemi docenssel Péterfi Ferenc beszélgetett.

Civil Rádió 2017.11.14.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , | Humánökológia? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nyugdíjprémium, nyugdíjemelés, erzsébetutalvány.

Ajándék vagy törvény által előírt korrekció?

“A nagyszülők generációja sem akarja, hogy az ostor az unokákon vagy a gyerekeinken csattanjon. Egyszerűen másképp kell működtetni a dolgokat, nem pedig elvenni onnan, ahol adott esetben még jobban szükség van rá.”  

Némethné Jankovics Györgyivel, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökével Tóth Mónika beszélgetett.

Civil Rádió 2017.11.13.

 

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , , | Nyugdíjprémium, nyugdíjemelés, erzsébetutalvány. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hogyan öli ki a rezsicsökkentés a kreativitást?

Álmodozással  a szebb jövőért? Konferencia a magyarok személyes és társadalmi vágyairól

Mi a Magyar Álom? A nagy amerikai álom analógiájára tette fel a kérdést a Friedrich-Ebert Alapítvány egy 2010-es oroszországi kutatás után most Magyarországon is. Létezik egy speciális magyar álom? Álmodoznak egyáltalán a magyarok? Vannak közös
céljaink, közmegegyezés az ideális társadalomról, az ideális „magyar életről”?

A Policy Solutions és a Friedrich-Ebert Alapítvány nagyszabású kutatása és konferenciája ezeket a kérdéseket járja körbe. Görög Mása Závecz Tibor szociológussal beszélgetett  a kutatás eredményeiről és arról milyen mélyreható problémák fakadhatnak az álmok hiányából.

Civil Rádió 2017.11.10.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , | Hogyan öli ki a rezsicsökkentés a kreativitást? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

“Egy csimpánz dajkája voltam”

Vonz Afrika? Vonz a vadon, a legendák? Érdekel hogy van- e még felfedeznivaló a napfényes kontinensen? Vagy azt gondolod, hogy a szafari-romantikát már rég felülírták a polgárháborúk, a szegénység, az erdőirtások és az orvvadászat?

Galambos Hanna a magyarországi Jane Goodall Intézet irodavezetője egy novemberi programjuk kapcsán meséli el, ő hogyan lett önkéntes Afrikában, milyen motivációk indították el az útján, hogyan vált részesévé egy csimpánzcsalád életének, és hogy Neked milyen lehetőségeid vannak ha segíteni akarsz.

Civil Rádió 2017.11.11.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , | “Egy csimpánz dajkája voltam” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nem elég hogy nem tetszik!

Az aktív állampolgárság újragondolása

A rendszerváltást követő 20 évben  – bár még tanulóhelyzetben volt a magyar társadalom – kimutathatóan nőtt az állampolgári aktivitás és részvétel. 2010 után a civil szektort érintő kormányzati kommunikáció finoman szólva is elbátortalanítja és távol tartja az embereket a részvételtől. Van remény? A V4ek (a Visegrádi Együttműködés országai) aktív állampolgárait érintő kutatás eredményeiről és az aktuális kérdésekről zajlott beszélgetés a Cseh Centrumban 2017. október 19-én.

Sík Domonkost, az ELTE TáTK docensét, a kerekasztalbeszélgetés egyik résztvevőjét Görög Mása kérdezte az eseménnyel kapcsolatban.

Civil Rádió 2017.11.10.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , | Nem elég hogy nem tetszik! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mit dolgozik egy közösségfejlesztő?

Egy egészséges normális társadalomban a közösség megszervezi önmagát. Mikor válik szükségessé egy külső beavatkozó segítsége? Mi az esélye az organikus szerveződésnek a mai Magyarországon?

2017. november 10.-én pénteken kerül megrendezésre a “Közösségkonferencia az alapítók emlékére” a Közösségfejlesztők Egyesülete és az ELTE TáTK szervezésében Az esemény apropóján Kovács Edit beszél a közösségfejlesztésről, a szakma lehetőségeiről és egy kicsit a múltba is visszapillantunk. Demokrácia MOST! Péterfi Ferenc és Sain Mátyás műsora.

Civil Rádió 2017.11.08.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , | Mit dolgozik egy közösségfejlesztő? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kevesebb a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek ..

…a statisztikai adatok tükrében.

2013-ban megváltozott a halmozottan hátrányos helyzetű és hátrányos helyzetű gyermekekre vonatkozó definíció, a statisztikában szereplő szociális mutatók jönnek-mennek, csökken a gyerekszegénység és az oktatásból lemorzsolódásnak kitett gyerekek száma, a siker a számokban megragadható.

A valóságban a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek körülményei azonban semmit nem változtak, főképp nem javultak, csupán másik statisztikai kategóriába kerültek. Emiatt ugyan nem esnek el jelentősen a szociális támogatásoktól, de számos társadalmi jelenség viszont nem lesz tettenérhető. Így válik megfoghatatlanná például az oktatási szegregáció is.

L. Ritók Nórával, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatójával Sárik Eszter és Szabó András beszélgetett.

Civil Rádió 2017.11.03.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , , | Kevesebb a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek .. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyógyíthatatlan probléma a gyógyíthatatlan betegek ellátásban?

Haldokló hospice házak…

A gyógyíthatatlan betegek életvégi ellátása államilag finanszírozott szolgáltatás. Ma azonban több, mint 60 otthoni ellátó csoportot és 17 fekvő intézményt érint komoly forráshiány. Az egészségügyi bérfejlesztésben az alapítványi illetve otthoni gondozást ellátó csoportok nagyon kis mértékben részesültek, azokon a dolgozókon viszont, akik még maradtak ezen a területen, egyre nagyobb a nyomás. Mindezek mellett a szakma fejlődik, vannak tervek, elgondolások a segítségnyújtás lehetőségeinek bővítésére, az ápolás, ellátás minőségének emelésére. Milyen jövő vár a gyógyíthatatlan betegekre és az őket ellátó intézményekre?

Erről kérdezi Tóth Mónika a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület alelnökét, Schaffer Juditot.

Civil Rádió 2017.11.06.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , | Gyógyíthatatlan probléma a gyógyíthatatlan betegek ellátásban? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mit lehet tudni a metrófelújításról és mit nem?

Az 1976 és 1990 között épült a kék, azaz  az M3-as metróvonal. Az egyes szakaszain már 30 éve működő vonalat 2017. november 4. és 2020 augusztusa között újítják fel . Az első ütem várhatóan 2018 végéig tart majd. Ekkor a Lehel tér és az Újpest-Központ közti szakaszt zárják le. Mit újítanak fel, milyen technológiai fejlesztések lesznek, mit építenek át, mi lesz teljesen új, és mi az ami kimarad? Hogyan kezdődik el egy felújítási beruházás a kivitelező látványtervei nélkül? Erről beszélgetett Szabó András és Sárik Eszter műsorvezető Bíró Endrével, a Metróért Egyesület elnökével.

Civil Rádió 2017.11.03.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , | Mit lehet tudni a metrófelújításról és mit nem? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Áll a bál az Operaházban

Sztrájk miatt leállt a Hugenották főpróbája, de nem a sztrájkolók rendezték így.

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete és a Színházi Műszaki Dolgozók Szakszervezete a kollektív szerződés egyoldalú felmondása miatt sztrájkot hirdetett október 28-ára, ám egy színpadias gesztussal, a főpróbát megszakítva, a főigazgató jobb belátásra térítette a résztvevőket. Hallgassunk be a színfalak mögé! Narráció: Bárány Balázs Péter szakszervezeti elnök (ODFSZ). Tóth Mónika interjúja.

Civil Rádió 2017. október 30.

A megígért operaházi tárgyalások után ismét megkerestük a szakszervezeti elnököt, van-e előrelépés a kollektív szerződés megújítása ügyében:

Civil Rádió 2017.11.06.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , , | Áll a bál az Operaházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mit őriznek a magyar népmesék a női szépségről?

 

“Bízz a női természetedben, légy büszke, viselj hét szépséget és legyen hétféle tudományod!” Hogyan segíthetik a mesék a nővé érést? A nőiség kiteljesedését?

Ismerjük a történeteket, de a tanításait, szimbólumainak jelentését, a társadalomban a felnőttéválásban vagy éppen már az érettebb életszakaszokban valaha betöltött szerepét már kevésbé. Boldizsár Ildikó etnográfus, meseterapeuta szerint a mesék belső értelmezéseik és olvasataik sokszínűsége miatt minden életkorban, az élet fordulópontjain nagy segítséget nyújthatnak. Görög Mása interjúja.

Civil Rádió 2017.11.02.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , , | Mit őriznek a magyar népmesék a női szépségről? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Miről árulkodik egy állam drogpolitikája?

Függőség alul felül!

Bürokrácia-, vagy a szakpolitika mozgásterének csökkentése? Jövőre már 500 millió forintból gazdálkodhat a drogpolitikai szakágazat!!! Köztudott, hogy arányaiban a drogproblémák utólagos kezelése (bűntetőeljárások, kórházi kezelések költségei például) jóval többe kerül, mint ami a hatékony megelőzésre fordíthatnának. Ráadásul hihetetlenül gyorsan változik a szegmens. Új nemzedékek, új drogok, új fogyasztói szituációk, új törvényi szabályozások és megszüntetett, összevont, “kézivezérelt” kutató és szakpolitikai, tanácsadói szervezetek.

Sárosi Péterrel, a Drogriporter Alapítvány igazgatójával beszélgetett Sárik Eszter és Szabó András

Civil Rádió 2017.11.03.

Kategória: Nincs kategorizálva | Címke: , , , , , | Miről árulkodik egy állam drogpolitikája? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva