KISKÁTÉ

Ez az írás megkísérli összefoglalni a Civil Rádióról azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket a Rádió körül közreműködőknek fontos ismerniük. Az itt leírtak az alapadatokon túl olyan közmegállapodásokat tartalmaznak, amelyeket – megegyezésünk szerint – minden társunkul szegődőnek vállalnia kell, ha csapatunk tagjának kívánja önmagát tekinteni.

a CIVIL RÁDIÓ nyitott

–        mindig helyt ad a véleményeknek
–        várja és fogadja azokat, akik rádióműsort szeretnének készíteni

a CIVIL RÁDIÓ az önkéntesekre épít

–        hisz az önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül végzett munka erejében
–        a rádió műsorpolitikájának alakítását, a műsorok alapvető kialakítását önkéntesekre bízza

a CIVIL RÁDIÓ a közbeszéd befolyásolására törekszik

–        nem vesz részt a napi pártpolitikai csatákban, azonban a társadalmi konfliktusok valamennyi kérdésében állást foglal, azoknak fórumot kínál

a CIVIL RÁDIÓ elkötelezett

–        a társadalmi aktivitás, a civil társadalom, az öntevékenység, a felelősségvállalás, a közéletiség, a szolidaritás, az értékek közvetítése mellett

a CIVIL RÁDIÓ sokszínű

–        nem fogadja el a műfaji, feldolgozási és egyéb kulturális korlátokat
–        teret ad a sajátos hangoknak, a különleges megformálásnak
–        tiszteli a szakértelmet

a CIVIL RÁDIÓ azokhoz szól, akik

–        fogékonyak a társadalmi aktivitás, a közéleti érzékenység, a közösségi felelősségvállalás iránt
–        a hagyományos és az alternatív értékeket is tisztelik
–        akarnak valamit a világban
–        az igényes, tiszta zene kedvelői

ALAPADATOK

Első megszólalások: 1994 februárjától hét alkalommal, időszakos rádióengedélyekkel.
Folyamatos adások kezdete: 1995. szeptember 1.
A Civil Rádiózásért Alapítvány alapítói: Közösségfejlesztők Egyesülete, Nyitott Képzések Egyesülete, Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, Lágymányosi Közösségi Ház
A Kuratórium tagjai: Géczi Gábor, Görög Mária , Lőrinc Marcell (a kuratórium elnöke), Péterfi Ferenc, Pogány György, Kazinczy Bálint, Szabó András és Zsolt Péter.
Hivatalos bejegyzés: Fővárosi Bíróság 3982. sorszámmal 1993. május 18-án
Adószám: 18048023-1-43
Bank forintszámla: OTP I. kerületi Fiók 1013 Budapest Alagút u. 3.
Számlaszám: 11701004-20147734
Az Alapítvány postacíme és a stúdió címe: 1114 Budapest, Sztregova utca 3. Fonó Budai Zeneház
Telefonszámok: 489-0997, 489-0998, 489-0999 (adás), 06-30- 677 1161
E-mail cím: civilradio@civilradio.hu
Honlap: www.civilradio.hu Facebook: Civil Rádió FM98

A CIVIL RÁDIÓ HELYE, SZEREPE

Politikai pártoktól, helyi politikai-hatalmi központoktól, állami szervektől és gazdasági érdekcsoportoktól független, helyi, közösségi rádióadó.

Mikor a rádióalapításba kezdtünk, egyik alapvető szándékunk az volt, hogy olyan médiumot indítsunk el, amely jól hallhatóan megkülönböztethető más rádióktól.
A Civil Rádió adásaiban lehetőleg nem a szokványos témákat dolgozza fel, hanem – sajátos profilja kapcsán – főként olyanokat, amelyek a tömegkommunikáció többi műhelyéből kimaradnak. Ha mégis hasonló témához nyúlunk, akkor azt más megvilágításban, más módszerrel, más hangsúlyokkal interpretáljuk.

A Civil Rádió

olyan közösségi adó, amely sem politikai, sem üzleti csoportok meghatározó befolyása alatt nem áll, a polgárok, azok közösségei, civil szervezetei számára kínál folyamatos megszólalási lehetőséget;
a polgárias magatartást, az önszerveződést, a társadalmi részvételt, a szolidaritást, a szociális érzékenységet, a környezet iránti felelősséget helyezi előtérbe;
műsoraiban dominánsan lokális (fővárosi, városrészi) ügyekkel, témákkal foglalkozik, szívesen vállalja a helyi konfliktusokat is;
önkéntesek működtetik, bevételeit – nonprofit módon – a rádió fenntartására, fejlesztésére fordítja;
működésével kapcsolatos fontosabb döntéseit demokratikusan hozza meg;
nem feltétlen mindenkihez akar szólni (a fentiek miatt is);
partnernek tekinti a hallgatót és a riportalanyokat is, kapcsolatainak lényege az információcsere;
hangneme nem kioktató, nem akar állandóan okosnak látszani, kerüli a heroikus és patetikus jelzőket, személyes – de nem negédes – hangvételű;
az adások létrejöttének a hallgató is részese, számukra is hozzáférhető a rádió, annak munkájába bármikor bekapcsolódhatnak (ha elfogadják a legalapvetőbb működési kereteinket, feltételeinket);
főszereplője nem a híres sztár, hanem a „hétköznapi” polgár;
kerüli a látványos show-elemeket, a behízelgő, simulékony hangnemet;
de ugyanakkor közvetlen, személyes, közérthető.
Ez az összefoglalás utal arra, hogy döntően nem az országos és nem a nemzetközi élet jelenségeivel foglalkozunk, hiszen azt más rádiók bőséggel megteszik. Így elsősorban a civil önszerveződéseknek, a helyi társadalmak polgárias értékeinek, s nem a híres személyiségek, sztárok, politikusok megszólalásának kínálunk fórumot.

A CIVIL RÁDIÓ SZERVEZETE

A rádió alapítója és gazdája a Civil Rádiózásért Alapítvány, melynek döntéshozó szerve a kuratórium. Az alapítvány célja a budapesti Civil Rádió működtetésén túl a hazai közösségi rádiózás fejlesztésének segítése. A kuratórium a rádió sorsával kapcsolatos távlati döntéseket megtartotta, a közvetlen napi ügyekbe viszont nem kíván beleszólni, a műsorügyekkel kapcsolatos valamennyi döntési jogot a Szerkesztőbizottságra ruházta át. Ennek tagjait a műsorkészítők közül a kuratórium elnöke és a főszerkesztő közösen hívja meg.
Fontos fórumai a Civil Rádiónak a Szerkesztőbizottság havonta szervezett összejövetele, de a 117 perc c. délutáni magazin szerkesztői stábja és hasonló más alakuló műhelyek is.

Konkrét feladatokra, projektekre ezeken túl alakulnak alkalmi munkacsoportok.

A rádió és egyben az alapítvány működését önálló stáb végzi, melynek felelős vezetője az ügyvezető igazgató. A stáb munkáltatója a kuratórium, a napi gazdasági döntéseket az igazgató hozza.
Rádiónk működtetésében kb. 90 önkéntes működik közre rendszeresen, akik munkájukért semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kapnak.
Jelenleg alakulóban van a Civil Rádió Baráti Köre, amely részben a működésben résztvevők szolidaritási közössége, részben a rádió körüli külső támogatók, barátok összekapcsolását tűzte ki célul.

A Civil Rádió tagja a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete nevű egyesületnek, de ezen túl is jó kapcsolatokat tartunk más hasonló elven működő helyi rádiókkal. Különféle szakmai programok révén gazdag nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezünk.

MŰSOROK, SÁVOK, ADÁSOK

A Civil Rádióban állandó műsorsávokat alakítottunk ki. Ezek egy viszonylag rendszeres, a hallgatók számára kiszámítható napi műsorszerkezet keretét jelentik.

A CIVIL RÁDIÓ ZENEI VILÁGA

Olyan zenéket adunk, amelyek más rádiókban nemigen hallgathatók. Megegyezéseink szerint a preferált zenei műfajok: hangszeres zene (jazz, new age), világzene, etno-jazz, dallamos progresszív rock, blues, népzene, jazz, közérthető klasszikus zene.

Törekszünk a hangszerek, s nem a gépek által előállított zenéket játszani. Kimondottan kerüljük az aktuális sláger-közhelyzenét, a discot, a rap, a techno, a party zenék, a musical, az operett műfajait – elismerve, hogy ezek is lehetnek értékes felvételek, de ezek a műfajok más adókon is megszólalnak. Törekszünk a magyar előadók és felvételek bemutatására is, zenei kínálatunk több mint felét magyar zenék teszik ki

Korábban fontosnak tartottuk még, hogy a zenés blokkokban a felvételeket végigjátsszuk, általában nem beszélünk rá és nem szakítjuk meg a zenéket. Ezekben a kérdésekben az utóbbi években jelentősen engedékenyebbek lettünk.

A Civil Rádió hangzásvilágának része a természetes hanglejtésű, magyar hangsúlyrendszerű beszéd, ha ezt az elhangzó gondolat úgy kívánja az alkalmi csend. Igyekszünk kerülni a zenével és a szignálokkal is a felesleges “ráindításokat” – tehát a rövid szüneteknek dramaturgiai szerepük is lehet. (Indokolt esetben persze nem kizárt, hogy éppen egy ráindításnak, átkeverésnek is jelentősége legyen.) S adások közben minél kevesebbet “hagyjuk egyedül” a hallgatót, a zenék között is meg-megszólalunk.

HANGVÉTEL, SZÓHASZNÁLAT

Nagyon fontos a hallgatókkal, a vendégekkel, a riportalanyokkal való partneri kapcsolatunk. Igyekszünk természetes, közvetlen viszonyt, hangnemet kialakítani, nem gondoljuk, hogy mi képviseljük az egyedüli igazságot; véleményeket – a vendégeinkét és a sajátunkat – képviselünk csupán, amit persze vállalunk. Szeretnénk, ha interaktív lenne rádiónk, minél jobban bevonva a hallgatót az adásokba.

Fontos törekvésünk, hogy minden helyzetben megőrizzük a hallgatóink és a magunk méltóságát is. Kerüljük a természetellenesen ünnepi, patetikus, drámai hangnemet, a heroikus jelzőket.

A hallgatók megszólítására – hogy tegeződjünk vagy magázódjunk – semmilyen közmegegyezés nem született, arra viszont kimondottan ügyelünk, hogy az adásokban megszólalók – ha csak valami miatt nem ragaszkodnak az anonimitáshoz – teljes nevükön szerepeljenek.  Nem illik ebbe a rádióba sok más idegen kultúrából átvett vagányság sem. Nem hívjuk például a zenei szerkesztőt dídzsének.

Ugyanakkor a kereskedelmi rádiók mindig, minden helyzetben dögös, “happys” hangnemét a magunk számára nem fogadjuk el.

FELADATOK, SZEREPEK

Főszerkesztő: A Civil Rádió főszerkesztője a műsorok szakmai színvonalát igyekszik befolyásolni. Feladata az egyes műsorok időbeli beosztása (természetesen az érdekelt műsorkészítők lehetőségeit figyelembe véve), a műsorarányok figyelése, és a lehető legtöbb segítség annak érdekében, hogy az egyes műsorok szakmai elfogadhatósága, színvonala emelkedjen.  Súlyos szakmai hiba vagy felelőtlenség esetén a főszerkesztő joga egyes műsorok felfüggesztése, az adott műsor sorsáról azonban a szerkesztőbizottság dönt.

A főszerkesztő – a Civil Rádió sajátos felépítése folytán – nem főnöke sem a stábnak, sem a műsorkészítőknek, nem irányítja az önkéntesek munkáját, inkább segíti azt. Az általa képviselt vélemény nem parancs, inkább egy szakmailag jártas ember megfontolásra érdemes véleménye.
Műsorkészítő: A Civil Rádióban az alapvető felelősség a műsorkészítőké, az elhangzó adásokat senki nem ellenőrzi, cenzúrázza előzetesen. A műsorkészítők (gyakran egy személy, sokszor többen közösen) maguk döntik el, hogy mi kerül a napi műsorban, mi annak a témája, kiket hívnak vendégnek és ilyen zenéket szerkesztenek hozzá.

Ahhoz, hogy egy műsorkészítő megkapja ezt a bizalmat műsorelképzelést (szinopszist) kell készítenie, amelynek alapján lehetőséget kap három adás elkészítésére. Ezek alapján dönt a szerkesztőbizottság a műsor elindításáról, esetleg átdolgozásáról. A főszerkesztő joga és lehetősége, hogy az első három adást – akár a szerkesztőbizottság döntése előtt – engedélyezze.

FORRÁSOK, FENNTARTÁS
A Civil Rádió elsősorban pályázatokból, alapítványi támogatásokból, működik, de számít más szponzori, hallgatói támogatásokra, adományokra és a törvény által szabályozott reklámbevételre is (a szabályok szerint egy műsorórában maximum 6 perc reklámot sugározhatunk). A reklámoknál törekszünk a társadalmi célúakat előnyben részesíteni. További működési forrásunk ismerőseink, barátaink és hallgatóink 1%-os jövedelemadó felajánlásai, melyeket a rádiót működtető alapítvány jogosult elfogadni. Adószámunk 18048023-1-43.

Természetesen a Civil Rádió legnagyobb forrása a közreműködők által végzett hatalmas mennyiségű önkéntes munka, de ennek nem forint a mértékegysége.

Érdeklődőket, új jelentkezőket a rádió működésében bármilyen szerepkörre szívesen látunk, várunk.