Önkéntesek fogadása – Szabó Zoltán

Javaslat a Civil Rádióhoz műsorkészítőnek jelentkező önkéntesek fogadására és felkészítésére

 

Jelen javaslat a jelentkezők fogadását illetve az önálló műsorkészítésre való felkészítését három szakaszban határozza meg:

1. jelentkező

  • alapvető ismeretek a CR-ról és a rádiózásról
  • műsorlátogatás

2. gyakornok

  • tevőleges részvétel egy műsorban (témakeresés, konzerv anyag készítés, szerkesztés, stb.)

3. kezdő műsorkészítő

  • saját műsor indítása próbaadásokkal

 

Minden leendő új műsorkészítő kap maga mellé egy mentort, aki az egyes szakaszokon végig vezeti – segíti, tanítgatja – a jelentkezőt.

 

1. A jelentkezés módja

Műsorkészítőnek jelentkezni motivációs levéllel és amennyiben a jelentkezőnek van műsorötlete, szinopszissal lehet.

Ennek célja, hogy egyrészt legyen egy minimális képünk a jelentkezőkről, mielőtt elkezdünk velük foglalkozni, másrészt pedig a jelentkezőket arra motiválja, hogy vegyék komolyan a jelentkezést.

 

Motivációs levél

A következő kérdésekre adjon választ egy-egy mondatban:

  • ki ő? (név, életkor, iskola, elérhetőségek és amit még fontosnak tart magáról elmondani)
  • miért akar rádiózni?
  • mi érdekli a leginkább a rádiózásban? (szerkesztés, műsorvezetés, egyéb)
  • rádiózott-e már valahol?
  • más „újságírói” tevékenységgel volt-e dolga korábban?

 

Szinopszis

Feltéve, hogy van már műsorötlete. Ha még nincs konkrét műsorötlete, akkor azt írja le, hogy milyen jellegű műsorokban képzeli el magát, milyen témák érdeklik.

 

2. A jelentkezés elfogadása

Aki értelmesen megírja a jelentkezését és abból nem az derül ki, hogy valamilyen a CR értékrendjével összeegyeztethetetlen nézetnek akar hangot adni a rádióban, annak automatikusan elfogadjuk a jelentkezését és „kijelöljük” a mentorát, majd összehozzuk vele.

A jelentkezések fogadásához szükséges egy erre dedikált email cím létrehozása (pl. jelentkezes@civilradio.hu) és egy személy aki vállalja a „beléptető” szerepét, azaz a jelentkezéseket átnézi és a jelentkezőket összeköti a mentorokkal.

 

3. Mentorok

Fel kell kérni 2-3 erre alkalmas1 műsorkészítőt – lehetőleg különböző műsortípuskból –, akikhez mint mentorhoz lehet küldeni az új jelentkezőket.

 

4. A szakaszok

 

Jelentkező

A jelentkezés elfogadásával és a mentor kijelölésével válik valaki „Jelentkező” státuszúvá.

Ebben a szakaszban a mentor – egydileg megbeszélt ütemben – megismerteti a jelentkezőt a CR-val, az alapvető műsorkészítési szabályokkal és átad néhány alapvető gyakorlati ismeretet; ezzel párhuzamosan pedig a jelentkező folyamatosan látogat különböző műsorokat. A mentorral beszélik meg, hogy mely műsorok legyenek ezek (lehetőleg többféle2). A mentornak nem feltétlen kell jelen lennie a műsor alatt, de lehetőleg hallgassa meg és időnként találkozva beszélgessenek a tapasztaltakról. E találkozók alkalmával tudnak sort keríteni az alapvető ismeretek átadására is.

A mentorok részére az ismeretek átadásához készül egy rövid írásos segédanyag:

 

Elméleti ismeretek

  • a CR-ról
  • az elvárásokról
  • a műsorkészítés szabályairól

 

Gyakorlati fogások

  • mikrofonhasználat
  • vágás
  • 2-es stúdió használata

 

 

Gyakornok

Ebben a szakaszban a leendő új műsorkészítő segédszerkesztőként vagy riporterként bekapcsolódik mentora műsorába. Élőben még nem szólal meg, de konzerv anyagokat már készít a műsorokhoz, azokat adáskészre vágja, segít a szerkesztésben témakereséssel és/vagy szervezéssel és/vagy adásmenet készítéssel, stb. – az adott műsor szerkesztőjével/szerkesztőivel beszélik meg, hogy miben mit tud segíteni.

 

Kezdő műsokészítő („mikrofonengedély”; önkéntes szerződés)

Mentora műsorában szerzett elegendő gyakorlati tapasztalatot követően a mentorált elkezdhet dolgozni a saját műsorán (melyet, ha szükséges szinopszis megírásával kezd). Mentora tájékoztatja a szerkesztőbizottságot (ennek hiányában a kuratóriumot), hogy a mentorált készen áll a saját műsor elindítására.

Ezt követően próba jelleggel elindíthatja a saját műsorát (vagy bekapcsolódhat teljes értékű műsorkészítőként már futó műsorba – pl. a 117percbe).

A műsort és a műsorkészítőt a szerkesztőbizottság véglegesítheti 3 próbaadás után.3

 

5. A szakaszok időtartama

 

A leendő új műsorkészítők minden szakaszban annyi időt töltenek, amennyit a mentorukkal együtt jónak látnak, de bizonyos minimum követlményeknek meg kell felelni:

 

  • Jelentkező: min. 6 műsor látogatása, 2-es stúdió önálló használata, vágás
  • Gyakornok: min. 8 adásban tevékeny részvétel
  • Kezdő műsorkésztő: 4 teljes műsor

 

(A kizárólag az iskolai gyakorlatukat nálunk töltő diákoknak az első két szakaszt kell teljesíteniük ahhoz, hogy a gyakorlatukat elismerjük.)

1 Van ideje hetente-kéthetente találkozni a jelentkezővel; jól ismeri CR-t és műsorait; tud vágni és a 2-es stúdiót kezelni, van saját műsora, amiben tud gyakronokot foglalkoztatni.

 

2 Készíteni kell egy listát azon műsorokról, amiket érdemes látogatniuk a jelentkezőknek.

 

3 A javaslat elfogadása esetén konkrétan meg kell határozni az eseteket, amikor egy műsor nem véglegesíthető.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .