Modern Civil Rádió – Pogány György

MODERN CIVIL RÁDIÓ

 

Ne legyenek illúzióink: a rádió, mint médium napról napra veszít az erejéből:

  • az azonnali hírforrás szerepét gyorsabban és személyre szabottan ellátja az Internet;
  • a közösségszervezés ma már olcsóbban és pontosabban elérhető a közösségi oldalakon;
  • a kis hatókörű médiumok szerepe tovább csökken a piacon.

Ha a fentieket tudomásul vesszük, akkor a Civil Rádió régebbi vállalásait, szerepfelfogását és ennek megfelelően a műsort is módosítani érdemes. Szerintem a Civil erényei közül ma már csak egyetlen tulajdonság emelheti ki a médiazajból: a felelősen gondolkodó, részt vállaló állampolgár szemlélete (soroljatok fel más erényeket, ha van még ilyen…). Ez másképpen úgy fogalmazható meg, hogy a profi újságírókhoz képest, mi nem megélhetési céllal készítünk műsorokat, sokkal inkább képesek lehetünk belülről, felelősen szemlélni a jelenségeket Mindennek persze valahogyan a műsorban is tükröződni kellene.

A másik oldalról tudomásul kell vennünk a hallgatók szokásait is: ritkábban és rövidebb ideig figyelünk oda a rádióra. A videoklipek világa felgyorsította a tévézést, filmgyártást, hasonló módon a kereskedelmi rádiók pedig a hangzó világot.

 

Az alább vázolt követelményrendszer független a jelenlegi helyzetünktől, egy kívánatos irányt, célt próbál megfogalmazni, ami nyilván csak hosszú távú építkezéssel valósítható meg. A megfogalmazások egy része nem új, már évekkel ezelőtt született, de nem sikerült betartani. Alapokról van szó, a részletek kimunkálása közben sokat változhat.

 

MI VÁLTOZZON?

  • egyszerűbben, érthetőbben, világosabban, őszintébben, keményebben, rövidebben;
  • érdekesebben, különlegesebben, nem szokványosan, meghökkentően;
  • belülről, résztvevőként, aggodalommal, de tervekkel is;
  • egyszerűbb műsorszerkezet, több stábszerkesztésű műsor, adásokon belül rövidebb megszólalások, több zene;
  • hangzásvilágban vállaljuk fel egy modernebb hangzást (több kompresszióval, keverési lyukak nélkül, majd mutatok rá példát).

 

FONTOS

  • most már tényleg legyen heti struktúra;
  • napközben népszerűbb, hallgathatóbb zenék;
  • az órás műsorok zenei aránya is legalább 25% legyen;

 

REGGELI MŰSOR

időpont: 7.00-9.00

arculat: informatív hírműsor.

műfaj: hírolvasás, telefon vagy egyéb interjú, nyilatkozat, hírmagyarázat, tudósítás, programajánló

 

Ha bízni akarunk abban, hogy ezt a műsort bárki hallgatni fogja, akkor a teljesség igényével kell készülnie. Az ébredő, munkába induló vagy napi tevékenységét végző hallgatót elsősorban az érdekli, hogy kitört-e a háború, volt vagy lesz-e árvíz, érdemes-e felkelni egyáltalán. Ehhez képest a civil hírek kicsit másodrendűek.

Ennek fényében teljes hírszolgáltatás kellene nyújtanunk, negyed vagy fél óránként. A fennmaradó időt arra kell fordítani, hogy az előző legfontosabb és az előttünk álló nap legfontosabb eseményeiről informáljuk a hallgatót.

Az információ, a hír a fontos, ebben a műsorban a vélemény másodlagos, inkább kerülendő. A megszólaló minden esetben az illetékes vagy a szakértő kell hogy legyen, csakis az ember, aki kompetensen megvilágítja a hír hátterét, aki további információkat nyújt. Azt a botorságot, amit most erről terjesztünk, hogy „vidám, fiatalos ébresztő”, hagyjuk meg a cserkész mozgalomnak.

Ebben a műsorban nincs helye:

  • vélemények ütköztetésének, vitának
  • érdektelen lotyogásnak
  • zenei összeállításoknak

 

Ebben a műsorban helye van:

  • hazai és nemzetközi híreknek
  • a hírekhez kapcsolódó (telefon) vagy akármilyen interjúknak illetékesekkel, szakértőkkel
  • kulturális, civil, tudományos és helyi híreknek
  • lapszemlének (nem egyensúlyba állított véleményeket, hanem színvonalas olvasnivalót közlünk)
  • zenének: háttérként, átkötésnek vagy lazítás céljából.

 

Fegyelmezett, modernizált adás, szoros keveréssel, sok kis szignállal, több háttér munkatárssal. Interaktivitás nem kizárt, de csakis akkor, ha információt nyújt. Valamennyi kezdő munkatárs tanuló műhelye és olvasztó tégelye (hűűű ez szép kép!)

DÉLELŐTTI DISPUTA

időpont: 10.00-12.00

arculat: elmélyült vélemények ütköztetését vállaló műsor

műfaj: kerek asztal beszélgetés, telefon konferencia, interjú, jegyzet, kommentár

 

Bizony nem társadalomtudományi műsor, nem művészeti műsor és nem is segítő. Ez egy vélemény műsor, ahol a legfontosabb, hogy mindig találjunk más véleményt. A témája lehet társadalomtudomány, művészet vagy bármi, de a műsor lényege nem a kritikátlan csodálat, hanem a többféle megközelítés.

Ajánlott szisztéma: egy témakör, egy momentum kiválasztása, felvillantása néhány előre elkészített anyag, háttért megvilágító interjú, riport segítségével, és ehhez kapcsolódó stúdióbeszélgetés lehetőleg több szereplővel. Fontos, valamennyi műsorkészítőtől meg kellene követelnünk, hogy előre képes legyen megfogalmazni, honnan hova kíván eljutni az adás a két óra alatt; e nélkül parttalan lotyogássá válik

Ebben a műsorban a vélemény a fontos, mégpedig a szakember és a felelősen gondolkodó állampolgár véleménye egyformán fontos.

Ebben a műsorban nincs helye:

  • egyoldalú feldolgozásnak
  • tekintélyek előtti hajbókolásnak
  • igénytelen, felszínes megoldásnak

Ebben a műsorban helye van:

  • személyes hangvételnek
  • szubjektív megközelítésnek
  • újságírói és állampolgári véleményeknek
  • idézeteknek, hivatkozásoknak más sajtó orgánumra vagy egyebekre
  • betelefonálóknak

 

Elmélyült beszélgető műsor, tapasztalt, hozzáértő munkatársakkal.

DÉLI VEGYES

időpont: 13.00-15.00

arculat: könnyed hírműsor

műfaj: hírolvasás, telefon vagy egyéb interjú, nyilatkozat, hírmagyarázat, tudósítás, programajánló, zene

 

Laza, akár egy műsorvezető arcát, stílusát felvállaló, de alapvetően informatív hírműsor. Nem kell, hogy mindenre kitérjen, válogathat, mind megközelítésben, mind műfajilag lehet sokszínű. Az információ a lényeg, de alkalmanként megtűrhet egy-egy véleményt is. Beleférnek a különcök, kisebbségek, furcsaságok, helyi specialistások.

Sok apró színes részből kellene összegyúrni, ahol egy-egy részben sokféle ember villoghat, az egész pedig színes, izgalmas forgataggá válik a fülünkben.

 

Ebben a műsorban nincs helye:

  • mélázó, mélyre menő elemzéseknek
  • vélemények ütköztetésének
  • hosszas, unalmas felsorolásoknak (pl. programajánló, akkor az legyen színes és sziporkázó)

 

 

Ebben a műsorban helye van:

  • ötletes, sziporkázó műsorvezetésnek
  • poénzenéknek, akár sláger részleteknek
  • egy-egy ismeretlen oldalukról felvillanó sztároknak
  • újdonságoknak, érdekességeknek, különcségnek
  • röviden elintézett betelefonálóknak

 

Nehéz jól csinálni, de nagy lehetőség egy műhelynek. Élvezetes műsor.

 

DÉLUTÁNI MAGAZIN

időpont: 16.00-18.00

arculat: magazinműsor a szó klasszikus értelmében

műfaj: minden, ami belefér

 

A magazinműsor lényege, hogy műfajilag sokszínű, tematikailag nem kötött. Izgalmasságát éppen az adja, hogy a következő percben már lehet, hogy egészen másról és másképpen lesz szó. Minden műfaj belefér, sőt, kötelező, hogy benne legyen, és minden téma megengedett.

A jó magazin műsor rövid (3-5 perces) részekből áll, az egymást követő részek lehetőleg különböző újságírói műfajúak, alkalmanként egy témát többféle műfajban is megközelít (hír, kapcsolódó tudósítás vagy riport, személyes hangvételű jegyzet, akár ugyanarról). Ahol szükséges, ott zenét használ elválasztásnak, hangulati levezetésnek, vagy éppen poénként. Erőteljes, izgalmas műsorvezetői feladat az egyes részeket összefogni és szétválasztani.

Alkalmanként előfordulhat tematikailag összefogott, felfűzött magazin műsor is, ha bármivel indokolható.

 

Ebben a műsorban nincs helye:

  • mélázó, mélyre menő elemzéseknek
  • hosszas, unalmas felsorolásoknak (pl. programajánló, akkor az legyen színes és sziporkázó)
  • 5 percnél hosszabb egy műfajú résznek

 

Ebben a műsorban helye van:

  • színvonalas, profi műsorvezetésnek
  • egy-egy elhangzott dologhoz kapcsolódó betelefonálónak
  • mindennek, ami a maga műfaján belül színvonalas

 

Munkaigényes, de sokszínű lehet. A kezdő rádiósok második lépcsője, ahol mindenben kipróbálhatják magukat.

 

 

ESTI ELMÉLYÜLÉS

időpont: 19.00-21.00

arculat: esti elmélyülés tudatos hallgatóknak

műfaj: interjú, kerekasztal, telefon

 

A média főműsorainak idejében csak a legtudatosabban választó hallgatókra számíthatunk. Adjuk meg nekik, amiért ide jönnek: elmélyült beszélgetést emberekről, jelenségekről, közéletről, kultúráról, a világról.

Nem kell pörögnie, menjen a mélyére annak, amit vállal, tegye fel a legkínosabbnak tűnő kérdéseket is, és ne térjen ki a válasz elől. Konzekvensen két egyórás részre választanám: az első órában jelenségek a téma, a második órában az ember. Az elsőbe még egy-egy riport vagy más műfajú dolog belefér, a második portré.

Ideális esetben azt mondanám, hogy ráadásul aktuális is legyen: mindig a levegőben lógó dologhoz kapcsolódjék. Csak egy példa: első óra: Operaház és helyzete több szempontú beszélgetésben, második óra: portré, Keselyák Gergely.

 

Ebben a műsorban nincs helye:

  • laza, oda nem illő zenének (vagy akkor meg kell magyarázni)
  • könnyed, mulatságos témáknak
  • domináns műsorvezetőnek
  • betelefonálónak

 

Ebben a műsorban helye van:

  • építkező szerkesztésmódnak, egyeztetett témáknak
  • a legszemélyesebb hangvételnek

 

Tapasztalt műsorkészítők, sok felkészülést igénylő műsora. Alkalmanként egy-egy friss embert is kipróbálhatunk benne, hátha beválik.

Bp., 2014-08-01.

Pogány György

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .