Október 8-án, hétfőn
a Farkasréti temetőben elkísértük utolsó útjára Ujj Zoltánt, augusztusban balesetben elhunyt Civil Rádiós társunkat. A búcsúztatón a családtagokon, a tömegsportklub képviselőin kívül a Civil Rádió képviseletében én mondtam néhány mondatos búcsúztatót. A Te nevedben is beszéltem, olvasd el.
szervusz, Zoli. Hallasz? Persze, tudom, hogy hallasz…
Több mint egy hónapja hagytál itt minket, és tudod, most mondhatnám azt, hogy megállt az élet azóta, kihalt a stúdió, alig vannak új műsorok… de úgysem hinnéd el, sose ugrottál be az ilyen lapos szövegeknek. Épp az a baj, hogy nem állt meg az élet, kicsit lelassult, sok érdekes nem történt azóta… ez igaz, de a Föld tovább forog.
Nálunk a Civil Rádióban 150 ember tevékenykedik, ki gyakrabban, ki ritkábban fordul meg a stúdióban, és nem ritka az, ha valakinek úgy alakul az élete, hogy egy ideig egyáltalán nem jön. Új munka, új élethelyzet, házasság, gyerek, ilyenkor az önkéntesen vállalt rádiózást az ember egy időre abbahagyja. Gyakori, hogy elbúcsúzunk valakitől, de mindig azzal, hogyha úgy hozza a jövő, akkor visszavárjuk. De ezt most nem mondhatjuk. Zoli, pedig te tudod a legjobban, hogy nem így terveztük.
Most vállaltál egyre komolyabb feladatokat a vezetésben, szívósan és kitartóan csináltad a műsorodat, és próbáltad formálni az egész rádiót is. Főszerkesztőként sokszor nem értettem egyet veled. Az utolsó választások előtt fejedbe vetted, hogy valamennyi párt politikusát meg kell szólaltatnod. Vitáztunk ezen, és a vitáink után, akkor nem vallottam be – nehogy csak úgy igazad legyen –, de most már elmondom: az egy nagyon jó sorozat volt. A hallgató számára bebizonyítottad, hogy ki milyen jövőt lát maga előtt. És közben megismertük azt a jövőt is, amit te képzeltél másoknak és magadnak. Hát, nem így képzeltük… nem nélküled.
Ösztönösen jó rádiós voltál. Beszélni mindig jól tudtál, kérdezni és érvelni is. Mégis: több évnyi rádiózás után, több száz stúdióbeszélgetést és telefoninterjút követően merészkedtél ki a stúdióból. A Művészetek Völgyébe jöttél velünk rádiózni, és mielőtt az első riportodra készültél kérdezted: ez, ugye egészen más helyzet, itt nem a beszélgetőtárs jön be a stúdióba, egyáltalán: hogy kell odamenni valakihez? Biztos motyogtam valamit erre, hogy hát… ez bonyolult, sokféle helyzet van, nem ilyen egyszerű elmagyarázni… amúgy sem volt idő rá. Elmentél, és a délutáni műsorban hallottam adásban, hogy micsoda pazar kis riportot készítettél. Emlékszel Zoli, a méhész, méztermelős beszélgetésedre? Ott ültünk délután a domboldalon Taliándörögdön, többen voltunk, az aznapi műsort értékeltük. Akkor elmondtam neked, hogy többet kellene kimenni a stúdióból: az az empátia, az a láttató képesség, az a szituációk iránti érzékenység ami benned volt, ilyenkor tudott igazán érvényesülni.
Akkor még nem mondhattam, de most elárulom: azóta a főiskolai hallgatóknak ezt az anyagot mutatom be, amikor arról beszélünk, hogy hogyan viselkedik, hogyan alkalmazkodik a jó riporter. Látod, Zoli, egyetemi tananyag lettél.
Ösztönösen jó rádiós voltál, persze, hogy jól érezted magad benne, és azóta is minden alkalmat megragadtál, hogy ilyen helyszíni riportokat készíthess. Valamennyi Völgyrádióban benne voltál, és elsőként jöttél velünk a vörösiszap katasztrófa után, amikor beindítottuk a lakosság tájékoztatására a devecseri kalózrádiót. Ott nem akartad elhinni, hogy ez a tragédia megtörténhetett, hogy ezeknek az emberek így kifordulhatott az élete. Pedig, látod, hányféle tragédia érheti az embert…
A rosszra, a hibákra, a tragédiákra sose akartál felkészülni. Hány szerkesztőbizottsági értekezlet volt, ahol próbáltuk elemezni egy-egy lehetséges döntés esetleg káros következményeit, és te mindig azt mondtad, hogy ne erről beszéljünk. Vagyis erről ne beszéljünk! Beszéljünk arról, hogy milyen sikeres lesz minden, és ha csak arról beszélünk, akkor tényleg sikeres is lesz. Nem készültél a kudarcokra, de ez a fiatalságodból is adódott. Fiatal voltál, pedig nem is igazán… sokan csak most jöttünk rá, hogy majdnem egyidősek vagyunk… de mi fiatal rádiósnak tekintettünk, a jövő ígéretének.
Fiatal voltál.. a lelked, a szíved, a kedved… meg persze ez a bringázás is. Az a hülye rohadék kerékpár… én is használtam régebben, de augusztus óta rá se tudok nézni. Amilyen konok vagy, fogadom, odafenn is bringával jársz.. Zoli, figyelj oda, tudod mennyi kiálló bucka van ezeken a mai felhőkön. És a sisak is rajtad legyen…
A mai napon mi elbúcsúzunk tőled, de folytatni fogjuk. Menni fog a műsorod, dolgozni fog a rádió, újra elnyerjük a frekvenciát, és csinálni fogjuk. Elbúcsúzunk tőled, de itt maradsz az emlékeinkben, az archív felvételeken, a műsorokban, egyetemi tananyagként.
Zoli…. hiányzol…
