117 PERC VÉLEMÉNYEK első hét

2013.05.27 Jamriskó Tamás és barátai
Jó a 117 perc műsor szignálja és jó, hogy sokszor megy.
Az a fiatalember aki ma vezette a műsort még kicsit bizonytalan, de majd belejön.
A hírolvasást mindenképpen gyakorolnia kell. Valószínűleg először látta a mai hírszöveget 16 órakor. A 17 órás beolvasás már jobb volt.
Egy magazin műsornál fontos, hogy az elején felsoroljuk az összes témát, ami aznap lesz. Ez nem történt meg.
Műsorelemek jók: utánpótlás hírek, kulturkortyok, és a recept Szabó Zolitól.
A riportok többsége után nem mondta el újra, hogy kivel beszélgetett (Nikola Parov, Szabó Zoli, Machán Frici)
Jó elem még az esti CR-ós műsorok beharangozása és a másnapi Neston Traffic témák felsorolása.

Zenék: jók voltak, de bátrabban használjátok a Szerkesztett zenei listák dalait, és azon belül a magyar listák számait.

Üdv
Géczi Gábor


A 117 előzmény nélküli, nem volt vontatottabb, mint a Neston, több részból állt, a hírektől eltekintve egész jó volt. A zenék jók voltak, modernebb keverés jót tenni a dolognak, erősebb és gyorsabb átúsztatások stb.

A műsorvezető nevét nem tudtam meg, lehet, hogy egyszer elhangzott, de két óra alatt többször kellene. Kellemesen vezette a műsört, csak a híreknél vérzett el méltatlanul.

A hírek felkészülés nélküli felolvasása a sok baki, értelmezési hiba miatt kellemetlenül amatőr volt. Ezeket a híreket amúgy sem lehet tisztességesen felolvasni, talán egy gyakorlott profi hírolvasó megbírkózna velük. Rettenetesen hosszú és feleslegesen részletező mondatok hangzottak el, s alig lehetett követni, hogy mi a hír tartalma. Ezek még olvasva is nehézkes mondatkígyók, és emiatt eleve unalmasak. Ráadásul nem is teljesen relevánsak, vagyis többnyire nem a mai nap fontos hírei.

Szerintem nagyon egyszerű, a felesleges részleteket mellőző, egymondatos hírekre lenne szükség. Ezeket nem gond felolvasni és megérteni. Pl. volt valami atomsorrendről szó, amiben hosszasan volt taglalva a besorolás módszertana, ami nem érdekli az embert, nem is tudja követni kívülállóként, az érdekes rész, hogy Magyarország és mások hol vannak a sorban pedig csak egy kurta félmondat volt a végén. Elég lenne egy mondat, hogy összeállítottak egy atomakármi sorrendet, és Mo. a 23-ik, Ausztria a 7-ik. Kb. ennyit lehet gyorsan megemészteni, akit érdekelnek a részletek, menjen utána. Nekünk ilyen rövid, egymondatos híreket kellene adnunk.
Keveselltem a szabad témaválasztású részeket, bár a hallgatónak vszeg nem tűnik fel, hogy pl. a receptes, a nap emberés rész “kötelező”. Így szabadon választott, személyes rész talán kettő vagy három volt. A rímbeszédről szóló jegyzet nagyon határeset, jobb lett volna egy ilyen költővel beszélgetni inkább 5 percet.

Összességében kellemesen hallgatható műsor volt, elsőre igazán jól sikerült. A koncepció, az előírt részek túlsúlya miatt talán, még nem elég világos. Nekem akkor tetszene, ha a műsorkészítők személyisége és egyéni gondolatvilága erősebben áthatná a két órát, így olyan korrekt semleges, de nem von be. Megjegyzésem nem a konkrét műsorvezetőnek szól, inkább a koncepciónak.

Bányai Géza


Sziasztok,

teganp az első műsor teljesen vállalható volt… a maga gyermekbetegségeivel együtt…Köszönet a fiataloknak, akik vállalták az első adást: Tamás és Ádám normálisan teljesített, annak ellenére, hogy nem volt még előttük semmilyen minta.

Vannak tanulságai az első adásnak, ezekről utána beszélgettünk, amit érdemes, azt itt is megosztjuk.

A legfontosabb tanulság: bátrabban legyetek rövidek. Több olyan anyag is volt a másorban, ami rövidebben sokkal hallgathatóbb, ütősebb, érdekesebb lett volna (hírek, Sűrítmény, filmklub stb.). Rövidebben, tömörebben, érdekesebben – és akkor több zenei részletre is jut idő. A zenéket nem kell végigjátszani, érzésre döntsétek el, hogy már elég, jöhet valami más.

Készültek kis zenei elválasztók és spotok is a szignál mintájára, ezek bármikor, bárhol jót tesznek a műsor dinamikájának, ritmusának.
Kettőt idemásolok mintának, a technikusoknál több variáció is van. Használjátok.

pgy


2013.05.28 Tóth Mónika – Cserháti Ákos
Hát igen. Ez egy sokkal pörgősebb műsor volt, megkockáztatom, hogy jobb, mint a Neston műsora. Egyedül a zenéken változtatnék. Gondolom, a Móni válogatta őket. Az látszott, hogy ügyel arra, hogy tematikailag passzoljon a zene a témához, de emiatt néhány zene igen döcögős lett. Ha kevésbé passzol a témához, de jobban rádióbarát, az előnyére válna. Bátrabban váltogathatná a műfajokat is.


Az nem kérdés és nem újdonság egyikőtök számára sem, hogy nagy nagy lépésekkel jobb volt (összeszedettebb, ritmusosabb) mint a hétfői. Nekünk példaadóként szolgált, köszönjük. Reméljük a többi meghallgatása után is így vélekedünk majd, addig is várjuk a következő adást!:)
Jamriskó Tamás


Izgalmasan dinamikus adás lett a mai, Móni bátran használta a kis spotokat, szignálokat és egy dinamikus, jó hangzású műsor volt. Ritmusában, jellegében teljesen olyasmi, amit csinálnunk kellene, érdemes belehallgatni viszonyítási pontként is.

A zenei szerkesztést még nem sikerült olyan egyszerűen megoldani, ahogyan képzeltem, de talán most már jut erre is idő. Általánosságban jó lenne, ha az előre összekészített zenék mennének, de persze nincs akadálya annak, hogyha valamihez nagyon direkten köthető zenei ötletek van, akkor az is bekerüljön. Csak azt kérem, hogy ritmusos, erőteljes, dinamikus számokat válasszatok. Tudom, hogy vannak szép álmodozós zenék, de a délutáni csúcsforgalomban az autóban ülve azok nem jönnek át… az ember inkább unottan átkapcsol. (A mai műsor ebből a szempontból néhány tévedést tartalmazott.)

A Sűrítmény című rovat (Szabari Zoli főzős része) 17 óra kerüljön az adásba. Zoli minden nap 17 órakor jön a stúdióba, és élőben csinálja a műsorvezetővel. Sokáig nem fogja bírni ezt az igénybevételt, de addig használjuk, kellemes, jó rovat, ügyesen és tömören fogalmaz, jól hallgatható.

Sajnos viszont a sporthíreket készítő külső csapat feladta, anyagi gondjaik vannak, nem tudják tovább vállalni a napi hírkészítést. Még próbálom őket valami heti összefoglalóra rábírni, de egyelőre nincs válasz.

Most már több adásban hallottam azt a formulát a hírek végén, hogy: híreink összállításában a Magyar Távirati Iroda volt a segítségünkre. Ez szerintem kissé pongyola megfogalmazás… Autóm megvásárlásában a Mazda gyár volt a segítségemre… sajnos, nem. Korrekt megfogalmazás: Összállításunkban felhasználtuk az MTI híreit.

Érdekes, hogy viszonylag fiatal másorvezetőink (Móni és Tamás is) többször használta a másorban a szerkesztő kollégánk, technikus kolléga… kifejezéseket. Iszonyatosan ósdi, pontatlan és nagyon távolságtartó, hivataloskodó. Tantestületekben használják, de ott is inkább az igazgató lekollégázza a tanárokat, visszafelé már nem merik. Szerintem nem kell használni. Technikusunk, szerkesztőink, más műsorvezetőink… nem hiányzik mellé a kolléga. Igaz kollégák? (ugye milyen undok így?)

Hajrá, így tovább.

pgy


2013.05.29 Péterfi Ferenc – Papp Tibor
Egy nappal megint öregebbek vagyunk, elhangzott a harmadik adás is.

Ha egy fél év múlva is ilyen jó lesz a műsorok átlagszínvonala, amilyen eddig volt, akkor örülhetünk. Két egymást nem ismerő ember első együttműködése volt a mai műsor: Péterfi Feri és Papp Tibi készítette. Korrekt előkészítés, nyitott kooperáció, odafigyelés – és hallgatható, érdekes műsor, elismerésem mindkettőjüknek.

Mindketten hozzátettek a mai adáshoz, mindketten hoztak témákat, mégis egésszé állt össze a 2 óra. Már ebben az első adásban is kiderültek Tibor műsorvezetői képességei, ha kicsit megszokja az egyedüllétet a stúdióban, akkor nagyon izgalmas színt jelenthet a Civil választékában.

A mai műsor tanulsága: 5 perces zenei betéteket tervezett a szerkesztő, amitől kicsit laza és lötyögős lett a két óra. Sok az öt perc, általában nincsenek ilyen hosszú felvételek, és nincs szükség rá, valójában még három téma befért volna az adásba.

Nem kell a híreket túlmagyarázni. A Civil Rádiónak nem feladata a hírek összes tényezőjének megemlítése, nem feladata a háttér megvilágítása. A mi híreink csakis annyira számítanak a hallgatónak, hogy az aznapi fontos történésekről legyen két mondatban fogalma. A részleteket máshonnan, az internetről a híradókból fogják megtudni. Egy hír két-három mondatnál többet nem ér, felesleges a bonyolult összefüggéseket belefogalmazni.

pgy


Csak ma tudtam meghallgatni az Archívumból a tegnapi 117-percet. Egyetértek Gyurival, hogy egyre jobb lesz. A témák a mienink, vállahatók, talán a balettos kicsit hosszú volt. Jó volt Pap Tibit ebben az “új” szerepkörben hallani. Jól kérdezett az interjúalanyoktól. A híreket viszont gyaníthatóan nem olvasta el előtte, mert 16-kor akadozott. Érdemes előtte elolvasni legalább egyszer. Valaki mondja neki, hogy a megszólaló loop effektől függetlenül olvassa fel a szöveget, majd a technikus teszi a dolgát. 17h-kor jobban ment, de érdemes gyakorolni. A végére érezhetően kicsit elfáradt, legalább is ez hallatszott.
A zenék 80 %-ban nagyon rendben voltak, eddig e tekintetben ez volt a legjobb.

Üdv
Géczi Gábor


2013.05.30 Elekes Irén – Berek Péter
Összegezve: színes, sokféle riportban gazdag színvonvalas műsor volt. És mivel ez volt az első, még van tér a javulásra.
Sajnáltam, hogy rögtön az elején elmaradt a 16 órás hírek, és már azt hittem nem is lesznek hírek, de 17:10 kor Péter beolvasta. Ő flottul olvassa a híreket, ez így volt a reggeli műsorában is. A hírek szerkesztésénél viszont talán kevesebb politikai és több civil kellene és az is rövidebben.
Sajnáltam, hogy a Kulturkortyok megint kimaradt (éppen úgy, mint a keddi 117 percből). Én azt a részt, hogy azon a napon milyen évforduló van, nem bizots, hogy bevenném (a reggeli műsorokban inkább van létjogosultsága). A recept egy jó műsorelem, talán a Péteréknél egy kicsit hosszabb volt a tervezettnél.
A zenéknél jó, hogy a számok többsége magyar szám volt. Szerintem elég lett volna egy Nikola Parov szám az interjúhoz.
Az elkövetkezendő műsorokban érdemes lenne az Irénnek nagyobb szerepet vállalni. A híreket akár felváltva is mondhatják.

Gratulálok.
Üdv
Géczi Gábor


Sziasztok,

a tegnapi műsor előkészületei nem voltak felhőtlenek, így ez volt az első adás, amelyre nem készült előzetes adásmenet, a készítők szinte csak az utolsó pillanatban találkoztak. Mindezek ellenére az adás nem lett rosszabb, mint az eddigiek, ami két dolgot látszik igazolni:
1. Berek Péter bármikor bármiről bármennyit profi színvonalon tud beszélni
2. A kitalált műsor viszonylag könnyen összeállítható és lebonyolítható.

Azért remélem, hogy jobban összerázódik a stáb, Péternek nem volt olyan nehéz dolga, hiszen ő ugyanaebben az időpontban eddig is egy hasonló műsort készített, a már megszerzett rutin most sokat jelentett.

A szekesztőbizottságin sokat beszélgettünk az új műsorról, a szignálokkal, zenékkel kapcsolatban elhangzottak kritikák, abban viszont egyetértettünk, hogy a közös műsorkészítés olyan új folyamatokat indított el a Civilben, aminek sokféle vonatkoozású haszna lehet:
– eddig ismeretlen emberek dolgoznak közösen, ami mindig érdekes kihívás,
– az eddigieknél jobban oda kell figyelnünk az esti műsorokra, jobban megismerjük egymás munkáját
– várhatóan kialakul valamiféle szerkesztőségi munka a 117 perc körül, ami az egész Civil hangvételét, munkamódszereit is modernizálhatja.

Megfogalmazódott néhány szükséges szervezési feladat is, ezekben lépni fogunk:
– az utasító rendszer hangerő beállításáait módosítani kell;
– a zenei szerkesztésre jobb megoldást keresünk;
– az egyes stábok együttműködéséhez a Krónika oldalon kialakítunk újabb felületet (adásmenetek felkerülhetnek)
– a Neston és más műsorok szerepeltetésére új eszközöket is keresünk.

pgy


2013.05.31 Ruzsa Viktor – Bara Péter
Sziasztok,

a mai műsorban álszerkesztőként közreműködtem, úgyhogy nehezebb lesz kívülállóként írnom róla.
Sajnos Viktornak munkahelyi kötelezettsége jött közbe az utolsó pillanatban, így csak az előkészítésben, az adáson már nem tudott részt venni, beugrottam helyette. Műsorvezető Bara Péter, aki általában nem csinált élő műsorokat eddig, de cseppet sem volt megilletődve. Szerintem nagyon korrekt kis műsor lett, rengeteg anyaggal, ami részben Viktor érdeme, részben Péter előkészítő munkája. Sok téma volt, hírek, kultúrkortyok, Nesta, szóval színes adás lett belőle. Péter műsorvezetése egyelőre nem elég erős, nem elég egyéni, nem vállalja igazán magát, pedig érdemes lenne. Beszélgettünk erről utána, legközelebb már személyesebb lesz. Külön hírolvasó bemondó is volt, kedvesen és szépen működött.

Egy hét lement, nem kell kishitűnek lennünk, valamit letettünk az asztalra. Gratulálok mindenkinek.

A jövő hetieknek ezt kell túlszárnyalniuk :-)))

pgy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .