2013. 02. 17 Hallgassuk újra – Bányai Géza

A Civil Rádióban az ezen a héten elhangzott sok érdekes műsor közül ma két olyat ajánlok, amely szerdán este éppen egymás után hangzott el.

Elsőként Péterfi Ferenc Demokrácia most! című műsorát hallgassuk meg, melyben Hargitai Henrikkel, a Szabad Egyetemi Rádió felelős szerkesztőjével beszélget a közösségi rádiózás jelen helyzetéről. Mondhatni, rólunk, a Civil Rádióról is szól a beszélgetés, és könnyen azt hihetnénk, hogy meglehetősen belterjes téma ez.

Azonban egyáltalán nincs így.

A civil vagy közösségi rádiózásnak ezerszer nagyobb a jelentősége, mint amit a kereskedelmi médiával való összehasonlítás alapján gondolunk, mert szinte ez az egyetlen teljesen szabad hang, amely politikai és üzleti befolyástól mentesen szólalhat meg.

Ezek a rádiók parányi pénzekből és mérhetetlen sok önkéntes munkával voltak képesek fennmaradni eddig. Az új médiapolitika azonban, akarva-akaratlanul, olyan helyzetbe hozta ezeket a kis médiumokat, hogy nagy részük képtelen tovább működni.

A kevés még működő résztvevő között a Civil Rádió szerencsésnek mondhatja magát, mert megkapta a sugárzás jogát, de olyan anyagi terhek vállalása mellett, amelybe szó szerint bármelyik pillanatban összeroppanhat, ha nem talál támogatókat. Egy ilyen rádió megszűnése nem egzisztenciális kérdés, sőt, önkéntesként anyagilag még jól is járnánk. Az igazi veszteség, hogy tovább szűkül a civil vélemény szabad kimondásának lehetősége. Ez pedig csapás a magyar demokráciára.

Kérem tehát, hogy ilyen füllel is hallgassák Péterfi Ferenc és Hargitai Henrik beszélgetését.

A második órában Ruzsa Viktor Filagória című műsorát ismételjük meg, melyben Veszely Ernővel beszélget. Veszely Ernő nagyszerű dzsesszzenész, zongorista és harmónikás, akit évtizedek óta ismerünk, s azt is tudjuk, hogy nem lát.

Az utóbbi években ugyan alig hallani róla, de nyugadton elmondhatjuk, hogy a többi világszínvonalú csodálatos előadóról sem sokat hallani, csak megasztrárokról. Már vagyok annyira öreg, hogy Veszely Ernővel mégis hallhattam már néhány riportot, de olyat, mint Ruzsa Viktoré, még nem.

Viktor egy sajátosan intim közeget mutat meg nem látó sorstársként. Teljes természetességgel érintik a vakság témáját, szerethető közelbe hozva egy olyan világot, ami nekünk, ún. épeknek félelmetes és idegen. A beszélgetésben, bár ez a vonal végig jelen van, a zene és az művész áll a középpontban, és kellemes perceket élhetünk át.

Bányai Géza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .