Civil CSR-közösségi részvény – Görög Mária

Civil CSR-közösségi részvény

 

A Civil Rádió a civil ügyek – civil szervezetek – civil emberek rádiója. Éppen ezért a Civil Rádió olyan közösségi részvényeket hoz létre támogató számára, melyekkel közvetlenül támogathatják a számukra fontos ügyeket – területeket.

Ami fontos – az ügy, maga Civil Rádió, a közösségi és egyéni felelős gondolkodás színtere, ahol megjelenik a valódi civil létforma, mely feltételezi, hogy közünk van a társadalomban, a szélesebb és szűkebb környezetünkben végbemenő folyamatokhoz, és a CR annak feltétele, hogy egy-egy adott témában a megfelelő, sokrétű és több szempontú információ eljusson minél több emberhez.

A Civil CSR – közösségi részvény egy olyan támogatási forma, melyet cégek – szervezetek és magánszemélyek egyaránt igénybe vehetnek. E részvényeket bárki megvásárolhatja, birtokolhatja, s ezzel közvetlenül hozzájárul a számára és egyben társadalmilag fontos, a fejlődést és továbblépést jelentő kiválasztott terület – ügy fejlődéséhez, a nyilvánosság biztosításához.

A Civil Rádió CSR részvényesei a közösségi felelősség részvényeseivé válnak.

A részvények sajátossága, hogy nem örökrészvényként, hanem időleges, éves részvényként működnek, birtokosuk éves tagságot szerez CR-CSR részvényesek körébe.

A közösségi részvénytulajdonosok választott részvényükkel olyan műsort – műsorokat – műsorsávot támogatnak (konkrét műsoridőt „vásárolnak” a választott ügy számára), melyekben a kiválasztott ügyek állnak a középpontban, ezeket az ügyeket felkaroló civilszervezetek programjai – tevékenységei jelennek meg, megszólalnak az adott terület szakpolitikusai, szakértői, akik elemzik az aktuális helyzeteket, választ adnak a kérdésekre.

Ezekről a műsorokról a közösségi részvénytulajdonosok rendszeresen értesülnek (pl. havonta) a CR tematikus hírleveléből, lehetőségük van bizonyos időközönként (pl. ¼ vagy félévente) a CR műsorvezetői – szerkesztői által előkészített listából kiválasztani egy szakmai kerekasztal beszélgetés témáját, résztvevőit, a hét emberét, stb.; értesülni és részt venni a CR szervezésében megvalósuló élő moderált vitákon, fórumokon.

A részvényesek számára CR-CSR indítunk egy zárt FB csoportot, ahol egymással is kapcsolatba kerülhetnek, és napi információkat kapnak CR működéséről.

A „nagy” részvényesek számára a CR rádiós megszólalási – nyilvánosság VIP tréninget szervez saját erőforrásaira támaszkodva saját helyszínein.

5 féle CR közösségi részvényből lehet választani:

  • zöld – környezetvédelem

  • kék – kultúra, művészetek (idetartoznak a rétegzenei műsorok)

  • piros – társadalmi és szociális problémák

  • sárga – tudomány, innováció

  • fehér – általános támogatói részvény

Kis-, közép- és nagy részvénycsomagokat is kialakítunk, melyek mindegyikéhez más-más „juttatás” járhat.

A CR-CSR részvények éves egyedi részvény, éves részvénycsomag és havi előfizetői részvénycsomag formájában érhetők el. Minden részvény és részvénycsomag elérhető az adott terület részvényeinek színeiben. (Persze az egyes területeknél fontos meghatároznunk, mely műsorokat soroljuk ide, milyen szervezetekről informálunk rendszeresen, működünk velük együtt az adott témában – ez nekünk sem rossz, ha ezt egyszer összeszedjük.)

A részvények árát az 1 óra műsoridő értékéhez igazítjuk, és azt fejezi ki.

A magánszemélyek részére kibocsátunk ún. percrészvényeket 1.000,-; 2.000,-; 5.000,- Ft értékben. Ezek a részvények jogosítják arra, hogy tagja legyen a zárt FB csoportnak, részt vegyen havonta egyszer a hét embere kiválasztásában, havi belső hírlevelet kap, és VIP meghívót a CR rendezvényeire, valamint éves beszámolót a CR működéséről. Ezeket a „juttatásokat” alapként természetesen minden részvénycsomag birtokosa is megkapja.

3 típusú éves részvénycsomagot indítunk:

  1. Opál csomag – ez a legkisebb csomag – a támogatás 1 – 24 óra műsoridő létrehozását fedezi.

Az alapjuttatásokon kívül

  • Nyomtatott oklevél vagy maga részvény

  • felkerül a CR honlapjára, mint kiemelt részvényes,

  • a saját honlapján és bármilyen anyagán feltüntetheti az Opál CSR csomag emblémáját,

  • bemutatjuk valamely illeszkedő műsorban vagy a 117 percben 5 – 8 perces interjúban őt vagy a cégét, annak CSR gyakorlatát;

  • szakmai kerekasztal témájának kiválasztása adott témákból,

  • Kedvezményes médiaajánlatot készítünk számára;

  • CR rendezvényeken támogatói megjelenés.

  1. Smaragd csomag – ez a közép csomag – a támogatás 1 nap – 1 hét műsoridő létrehozását fedezi.

  • Nyomtatott oklevél vagy maga részvény,

  • felkerül a CR honlapjára, mint kiemelt részvényes,

  • a saját honlapján és bármilyen anyagán feltüntetheti a Smaragd CSR csomag emblémáját,

  • szakmai kerekasztal témájának kiválasztása adott témákból,

  • PR interjút készítünk számára, évi két megjelenést biztosítunk valamely illeszkedő műsorban vagy magazinban, tudósítunk valamely eseményéről.

  • önkéntes munkalehetőséget biztosítunk munkatársai számára csapatépítésként valamelyik partnerszervezetünkkel,

  • Kedvezményes médiaajánlatot készítünk számára,

  • Évi egy közös CR-CSR rendezvény,

  • CR rendezvényeken támogatói megjelenés.

  1. Rubin csomag – ez a hűha csomag – a támogatás több, mint 1 hét műsoridő létrehozását fedezi.

  • Nyomtatott oklevél vagy maga részvény,

  • felkerül a CR honlapjára, mint kiemelt részvényes,

  • a saját honlapján és bármilyen anyagán feltüntetheti a Kristály CSR csomag emblémáját,

  • szakmai kerekasztal témájának kiválasztása adott témákból,

  • PR interjút készítünk számára, évi két megjelenést biztosítunk valamely illeszkedő műsorban vagy magazinban, tudósítunk valamely eseményéről.

  • önkéntes munkalehetőséget biztosítunk munkatársai számára csapatépítésként valamelyik partnerszervezetünkkel,

  • Kedvezményes médiaajánlatot készítünk számára,

  • Nyilvánosság – megszólalás a médiában tréning a CR-ben,

  • CR rendezvényeken támogatói megjelenés.

  • Évi egy közös CR-CSR rendezvény.

A CR-CSR részvények bevezetését erős PR kampánnyal kell indítani, melynek során az egyedi lehetőség fontossága mellett megjelennek azok az ismert nevek, akik személyesen állnak ki mellettünk, s mondják el, ők miért váltak CSR részvényesekké. A program PR-ját a Prominárttal közösen szeretnénk végigcsinálni.

Arculat

Szükséges a CR-CSR részvények önálló arculatának kialakítása, hogy már a megjelenésüktől egyfajta emblémája lehessen a közösségi felelősségvállalásnak, és érdemes legyen a részvényesek számára azt minél több helyen megjeleníteni.

Szükséges elemek:

  • logó

  • szlogen

  • maga a részvény – on- és off-line

  • oklevél

  • egyes csomagok on-line emblémája

  • hírlevelek

  • FB-csoport

A percrészvények és részvénycsomagok megjelenítését és az ezekhez való hozzájutás számára egy külön on-line felület szükséges. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Licit szalon felületén – https://www.licitszalon.hu/ – ezt meg tudjuk valósítani. A működtető Zseron ebben biztosan partner lenne, ha ezt mi is megfelelőnek tartjuk. Előnye, hogy egy már kialakított ilyen jellegű felület kifejezetten civilszervezetek számára, és szinte használaton kívül van, hátránya, hogy nem csak mi jelenünk meg rajta. Ezt még végig kell gondolni.

Ennek a szervezésével egy időben érdemes kitalálnunk, hogy milyen külső helyszínen megvalósuló eseményeket tervezünk, és hogy ezeket is be tudjuk iktatni a rendszerbe. Ehhez szükségünk van egy olyan emberre, aki ezekkel foglalkozik.

G.M.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .