A Megújulás Napja 2012. január 8.

Kedves Civil Rádiósok!

2012 egy fordulatokban gazdag év lesz számunkra, amelyet a jó kedély mellett, tisztasággal szeretnénk köszönteni, így január 8-át, vasárnapot, kineveztük a Civil Rádió – Megújulás Napjának, amelynek lényege a takarítás 🙂

Kimossuk a függönyöket, az irodában és a stúdiókban is, ablakokat pucolunk, portalanítunk, törölgetünk (Nachtmann Richárd technikusunk, múlt szombaton kitakarította a számítógépeket, kifújta belőlük a sok port, felfrissítette azokat, úgyhogy a számítógépek hardveres része már részben kipipálva) porszívózunk, pókhálótlanítunk, bútorápolózunk, rendbe tesszük a vezetékeket és a zsinórokat, s közben rádiót hallgatunk.

Ez azonban nélkületek nem fog menni – szükségünk van a segítségetekre mindezen munkák elvégzéséhez. Ezért kérlek Titeket, gyertek és segítsetek, vegyetek részt egy ilyesfajta közösségi megmozdulásban, hogy tisztán és frissen vágjunk neki a 2012-es évnek!

A tervezett program a következő –

  • 10.00 – takarítás elkezdése
  • 12:30 – pizzarendelés és közös büféebéd 🙂
  • 13:30-16:00 – takarítás befejezése

Szóval arra gondoltunk, hogy 10-kor kezdünk, tisztítószerek lesznek, csak szorgos kezekre van szükségünk.

Illetve szeretnénk kicsit felrázni a dizájnt is, ezért ha van otthon használható sezlony :-), kanapé, fotelek, kisasztal, kislámpa, olyasmi, amit szívesen nekünk ajándékoznátok, akkor szívesen fogadjuk, szépíteni fogjuk vele az előszobát és a szerkesztői szobát. Ugyanígy virágokat is szívesen fogadunk. Arra kérlek Titeket, hogy ha van olyan bútordarab, amit el tudtok ide képzelni, s valóban a Rádiónak is adnátok, akkor írjatok előzetesen nekem (helga@civilradio.hu), megbeszéljük, lelogisztikázzuk – nehogy január 8-án itt álljunk 17 fotellel, 6 kanapéval és 11 szekrénnyel J

Kérlek, írjatok nekem, hogy tudtok-e segíteni! 2012. január 8., Civil Rádió – Megújulás Napja, vagyis takarítás, amíg szép rend nem lesz újra! 🙂

Helga

 

 


 

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .