SZERKBIZ 2013.02.22.

SZERKESZTŐBIZOTTSÁGI EMLÉKEZTETŐ
2013. FEBRUÁR 22. 17.00-19.00

Jelenlévők: Bányay Géza, Bara Péter, Cserháti Ákos, Hajós Vera, Horváth Ezüst Kálmán, Péterfi Ferenc, Pogány György, Ruzsa Viktor, Szabó András, Tóth Mónika
Vendég: Domanovszky Henrik

Tervezett napirendi pontok:
1. Monitorozás – a „Zöld út” és a „Meghökkentő dalszínház” című műsorok véleményezése
2. A Civil Rádió Kiskátéjának, illetőleg a benne foglaltaknak a frissítése
3. Tájékoztatás a Civil Rádió aktuális anyagi és szervezeti helyzetéről
Felvetett napirend: az ülésen nem volt más felvetett napirendi pont.

I. A „Zöld út” és a „Meghökkentő dalszínház” című műsorok véleményezése

A 2013. február 7-i ülésen a szerkesztőbizottsági tagok megegyeztek abban, hogy minden ülésen állandó napirendi pontként szerepel majd egy-egy adás monitorozása. A monitorozásra kiválasztott műsorokat minden alkalommal legalább 3 tag hallgatja meg.
A jelen ülésre a „Zöld út” című műsort Hajós Vera, Pogány György és Ruzsa Viktor hallgatta meg, a „Meghökkentő dalszínház” című műsort pedig Bányay Géza, Péterfi Ferenc és Tóth Mónika.
A „Zöld út” című műsorral kapcsolatosan elhangzott, hogy bár a műsor hangzása „reklámszerű”, mégsem meríti ki a reklámszabályozás értelmezéseit. Ugyanakkor a műsor hangvételében monoton, unalmas szerkesztésű, száraz tényadatokra hagyatkozik és kevésbé képes szórakoztatóan beszélni a gépjárművet használókhoz.
A műsor címével, illetve a műsor kezdetekor megfogalmazott szándékokkal ellentétben, a műsor kevésbé foglalkozik globálisan a fenntartható fejlődéssel, ami a személyi közlekedés nézőpontjából kerülne bemutatásra, a műsor jelenleg leginkább a gépjárművek összehasonlítására koncentrál.
Javasolt fejlődési irányok – műsorvezető-, szerkesztőtárs bevonása a műsorfolyamba, amely a műsor monotonitását megtörné, így egyfajta párbeszédfolyamba ágyazódna az a szakszerű közléstömeg, amely egyébként a műsort jellemzi.
Több autós szakembert, a gyártók képviselőit kellene megszólaltatni, ismételten azért, hogy a monologizálást megtörje, a műsor szerkezetét színesebbé, hallgathatóbbá és élvezetesebbé tegye.

A „Meghökkentő dalszínházzal” kapcsolatosan ambivalens vélemények fogalmazódtak meg, de abban a szerkesztőbizottság közös állásponton volt, hogy ebben a formában a műsor zenei kínálata eltér a Civil Rádió zenei arculatától. Mivel a műsorban nem hangzik el felkonferálás és összekötő szövegek, így a zenék összeállítása több kérdést is felvethet a hallgatói befogadás szempontjából. A szerkesztőbizottság véleménye szerint ebben a formában ne menjen tovább a meghökkentő dalszínház – minthogy a szerkesztő bizottságin nem volt jelen, a szerkesztővel, Nyerges Tamással, Pogány György és Géczi Gábor beszéljen a műsor lehetséges megújításáról, átalakításáról.

A következő ülésre a szerkesztőbizottság a következő műsorokat javasolta:
„Éhes disznó” – meghallgatják: Demeter Judit, Ruzsa Viktor és Tóth Móni
„Déli szél” (szerb nemzetiségi műsor) – Demeter Judit, Pogány György és Tóth Móni

II. A Civil Rádió Kiskátéjának, illetőleg a benne foglaltaknak a frissítése

A 2013. február 7-i ülésen a szerkesztőbizottság megkérte Géczi Gábort és Pogány Györgyöt, hogy közösen dolgozzák át a Kiskátét, és egy következő ülésre terjesszék be a módosított változatot. Ez megtörtént, azonban a tagok még időt kértek annak eldöntésére és tisztázására, hogy mi kerüljön a Kiskátéba, mi kerüljön az egyenként megkötött önkéntes szerződésekbe, illetve mi képezze a szervezeti- és működési szabályzat és a hozzá kapcsolódó egyéb szabályzatok részét.
A jelenlévő tagok megerősítették, hogy a Kiskáté lényege, hogy egyfajta alapvető információs anyagként szolgáljon, amely alapvető értékeinket és céljainkat foglalja össze röviden. A Kiskátét elsősorban a velünk való megismerkedés egyik fontos kezdeti anyagának gondoljuk, amely közös értékeinket tartalmazza.
A Kiskáté tartalmához a szerkesztőbizottsági tagok hozzátehetnek, módosíthatnak azon, és egy következő ülésen ismételten napirendre kerül az egységes, módosított szöveg.

IV. Tájékoztatás a Civil Rádió aktuális anyagi és szervezeti helyzetéről
A szerkesztőbizottsági ülés végén rövid tájékoztató hangzott el a Civil Rádió pillanatnyi anyagi helyzetéről.

A következő szerkesztőbizottsági ülés időpontja: 2013. március 11., hétfő, 17:30.

Ajánlások a következő ülések témáiként:
· A kiskáté frissítése (Géczi Gábor, Pogány György)
· Két műsor monitorozása (Éhes disznó, Déli szél)
· A Civil Rádió anyagi helyzete

Budapest, 2013. február 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .