SZERKBIZ 2013.03.27.

SZERKESZTŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS
2013. március 27., 18.00-20.30

Jelenlévők: Bara Péter (az ülés végén), Brüll Edit, Cserháti Ákos, Demeter Judit, Görög Mária, Kelemen Gábor, Nagy Helga, Péterfi Ferenc, Pogány György, Ruzsa Viktor, Szabó András, Zalka Ica.
Vendégek: Baka Györgyi, Tóth Lajos

I. MONITOROZÁS (After Eight és Versek hídja)
II. AKTUÁLIS ÜGYEK
III. A CIVIL RÁDIÓ PÉNZÜGYI HELYZETE
IV. JAVASLATOK A KÖVETKEZŐ ÜLÉS IDŐPONTJÁRA, NAPIRENDJÉRE

Felvetett napirend: A Civil Rádió főszerkesztői teendőinek, a főszerkesztő személyének megtárgyalása. A felvetett témát a szerkesztőbizottság döntése értelmében nem tűzte napirendre.
Emellett többen kérték, hogy a hét végére tervezett takarításról is essen néhány szó az ülés végén.

I. MONITOROZÁSOK
A jelenlegi ülésen két műsor került monitorozásra a Versek hídja című újonnan induló műsor, illetve az After Eight című portréműsor.

Versek hídja
A műsort Baka Györgyi szerkeszti, aki egy korábban tervezett műsor egyik segítőjeként került a Civil Rádióhoz. A műsor a kortárs irodalmat hivatott bemutatni, főként a műsorba szerkesztett műveken keresztül. A három próbaműsort (Ars Poetica, Erdélyi György Pilinszkyről, Debreceny György) előzetesen kijelölt véleményezője Hajós Vera és Szabó András volt.

Zalka Ica – hiánypótló műsorról van szó. A három próbaműsor közül Erdélyi György Pilinszky műsora a legjobb, nagyon hangulatos a zene, a szöveg és a versek harmóniája. A harmadik műsor kicsit lassabb felolvasást hozott, ez lehet, hogy unalmas a hallgatóknak – lehetne például hangoskönyv betéteket használni.
Görög Mása – zeneválsztások nagyon jók, nagyon tetszett neki, bár a műsor lehetne kicsit dinamikusabb is.
Hajós Vera (levele felolvasva) – gondolati líráról van szó, mégis egyazon hangsúllyal mondanak fel a vendégek és a műsorkészítő verseket. Ki kellene hagyni az olyan fordulatokat, mint hogy „köszönjük a hallgatónak”, „azt szeretném tőled megkérdezni”, stb. Ezek esetlenséget, rutintalanságot mutatnak.
Géczi Gábor (levele felolvasva) – örül, hogy a fenti műsor jelentkezik a Civil Rádióban és javíthatja az irodalmi műsorok meglehetősen alacsony arányát a műsortáblán. A műsor intellektuális élményt nyújt, a kortárs zenei betétek telitalálatok. Hiánypótló. A Debreceny műsor egy kicsit nehezebben emészthető, de örül a kortárs költészetnek, mert máshol nem kap teret. Pozitív még, hogy a műsorvezető az egyik zenei bejátszás után – a később bekapcsolódó hallgatóknak is – bemondja, ki a műsor vendége. Máskor azt is érdemes hozzátenni, hogy a Civil Rádióban, az FM 98-as frekvencián (adóazonosítás végett).
A zenék megint nagyon passzolnak
Pogány György – a zenék nagyon jók, példaszerűen szövik össze a szövegeket – esetleg a végén el kéne mondani, hogy mit hallanak a hallgatók. Nagyon jó a második műsor elköszönése. Ezeket a típusú műsorokat kevesen hallgatják – meghatározott réteget vonzanak. A beszélgetős részeknél kicsit mesterkéltté válik a műsor, ami abból is fakad, hogy Györgyi talán kényszerű résznek, teherként éli meg a versek, zenék közötti, kitekintős beszélgetéseket. Erre utalnak az olyan részek, mint a „mesélnél erről, beszélj arról, hogy…” – ezek a beszúrások monológokat eredményeznek. „Nem kell ennyire tisztelni” a vendégeket. Jó lenne többet tudni a versek születéséről, látni a kapcsolatot a vers és a költő közötti kapcsolatról. (Pilinszky-nél az egy elvesztegetett sansz, hogy Pilinszky maga nem olvassa fel valamely versét felvételről).
Szabó András – a műsor esetében nagyon fontos az interaktivitás – vendég, téma és műsorkészítő között. Kevesebb néha több lenne. Mindhárom műsornak van próbaműsor jellege, kevésbé könnyed, kicsit mesterkélt, és kicsit erőltetett. A „híd”, amely a címben sugall valamit, kevésbé érzékelhető. Jó lenne tudni, hogy mi lesz, ha elfogynak majd az ismerősök, és mi lesz majd a negyedik, ötödik műsor?
Brüll Edit – a bensőségesség és a belterjesség szűk mezsgyéjén alig találja a műsor és Györgyi a helyes irányt. Ezek még nem jó műsorok, de lehetnek jók. Nagyon lassú a beszédstílus és a szerkesztés, de érezhető Györgyiben a javulás lehetősége.

A szerkesztőbizottság egyöntetűen bizalmat szavazott a műsornak és felkérte Pogány Györgyöt, hogy keressen a műsornak elhangzási időpontot. Szabó András megjegyezte, hogy a műsor bizonytalanságai miatt szükségszerű lenne pár hónapon belül ismételten belehallgatni, monitorozni a műsort.

After Eight

A Tóth Lajos által szerkesztett, vezetett portréműsor tulajdonképpen a rádió indulásától van jelen a Civil Rádió életében (közel 400 vendéggel beszélgetett az elmúlt évek alatt). Lajos műsorának monitorozására azért került sor, mert bár sokak által kedvelt műsorról van szó, Lajosnak alig van élő kapcsolata a rádióval, visszajelzéseket a rádió részéről nagyon ritkán kap. A műsort előzetesen Pogány György, Ruzsa Viktor és Cserháti Ákos véleményezte.

Ruzsa Viktor – érdemes lenne a beszélgetéseket zenével megtörni, a hallgató néha elveszti a fonalat, egy-egy rövid zene „felfrissítené” az embert. A műsorban többször be kéne mondani a vendégek nevét, és a rádió beazonosíthatósága kedvéért a frekvenciát és magát a Civil Rádió nevét bemondani.

Géczi Gábor (levele felolvasva) – az összes témaválasztás zseniális, a vendégek nagyszerűek. Két dolgon lehetne javítani: végig nincsenek zenei betétek, pedig volt a műsorban annyi ismétlődő információ, hogy azok helyett egy-egy perc zenét be lehetett volna játszani. De a műsor közepén akár egy olyan Civil Rádiós szignált is el lehetne képzelni, ami azonosítja az adót, tájékoztatja a hallgatót, melyik frekvencián hallja ezt a jó műsort.
Cserháti Ákos – Lajos műsora az egyik legkiugróbb Civil Rádiós műsor. A kiválasztott vendégek, a témák, a beszélgetés fordulatai, természetessége és könnyedsége megkülönbözteti azoktól a sablonokra épülő portréműsoroktól, amelyek a közszolgálat (vagy ritkán a kereskedelmi) médiumokban elhangzanak. Olyan egyéni hangvétel és stílus jellemzi, amely az ő személyiségével, természetes érdeklődésével összefonódva páratlanul izgalmassá, finoman hangolt humorral elkevert társadalomkritikává is teszi a műsort. Néha azonban kicsit „motyogossá” válik Lajos artikulációja, amit a mi technikai hátterünkkel nehezen tudunk kiküszöbölni – erre érdemes lenne odafigyelni.
Pogány Görgy – az, hogy nincs szignál, az jót nem tesz, de a műsorajánló kifejezetten kellene. Nem oszt nem szoroz, ha nincs benne zene. Vendégeket bemutatni feltétlenül többször kellene és az adót is azonosítani. Rendkívül jók a témaválasztások és kiválasztott vendégek. A beszélgetéseket a könnyedség és az őszinte emberi érdeklődés szövi át. Az első megszólalást követő első három mondat mindig zseniális, nagyon könnyed, megkapó. Lajos attól amatőr, hogy csak azt csinálja és kérdezi, ami érdekli őt.

II. AKTUÁLIS ÜGYEK

Péterfi Ferenc bemutatta azt a két együttműködési lehetőséget, amelyek hatással lehetnek a Civil Rádió életére. Az egyik ilyen potenciális együttműködés a Pro Deo State University magánegyetemmel kötendő szakmai együttműködés, amelynek keretében az egyetem hallgatói gyakorlati képzési helyként számíthatnának a Civil Rádióra.
A másik ilyen együttműködés a Neston elnevezésű internetes rádióval jönne létre, amely műsorsáv átalakításokat is eredményezhetne.
Mindkét együttműködés a megállapodás szakaszában tart, a kuratórium mérlegeli a megállapodás-tervezeteket, a kooperációk előnyeit, következményeit, hatásait.

Péterfi Ferenc tájékoztatta a szerkesztőbizottságot, hogy a kuratórium felkérte Pogány Györgyöt, hogy mindaddig, amíg a Civil Rádió nem talál megfelelő személyt a főszerkesztői pozíció betöltésére, vállalja el a főszerkesztői feladatok ellátását.
Ezzel párhuzamosan a szerkesztőbizottságot is jó lenne megerősíteni, megújítani.

III. A CIVIL RÁDIÓ PÉNZÜGYI HELYZETE

Cserháti Ákos röviden felvázolja a Civil Rádió pénzügyi helyzetét. Jelenleg a Civil Rádió adósságai folyamatosan nőnek, azonban a kintlévőségek és az esetlegesen létrejövő együttműködésekből befolyó pénzek stabilabbá tehetik a működésünket.

IV. JAVASLATOK A KÖVETKEZŐ ÜLÉS IDŐPONTJÁRA, NAPIRENDJÉRE

A következő ülésen monitorozásra Görög Mása a Gondolkozda című műsort ajánlotta monitorozásra. Akik az ülésen véleményezni fogják a műsort: Görög Mása, Pogány György és Cserháti Ákos.
A Gondolkozda című műsor mellett egy új műsor kerül majd monitorozásra.
A következő ülés időpontja: Április 17, szerda 17:30

V. AZ ÜLÉS ELEJÉN FELVETŐDÖTT TÉMÁK

Zalka Ica jelezte, hogy a Civil Rádió internetes vendégkönyvében zavaros és oda nem illő bejegyzések vannak. A szerkesztőbizottság kérte a Civil Rádió webmesterétől a szövegek azonnali eltávolítását.
Április 7-én, vasárnap takarítás lesz a Civil Rádió irodáiban és stúdióiban. Mindenki részvételére nagyon számítanánk.

Budapest, 2013. március 27.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .