NEM SZŰNIK MEG A CIVIL RÁDIÓ!

Nem a puszta létünkért harcolunk. Hanem a szabadságunkért.

25 éve kezdődött. Közösségünk még a folyamatos adások indulása előtt szerveződött, és hosszú út vezetett az első hang megszólalásáig. A két és fél évtized során közel 800 önkéntes műsorkészítő segítette munkánkat – civil szervezetek munkatársai, aktivisták, diákok, helyi közösségek – emberek, akik a nyilvánosság erejét felhasználva beszéltek közös dolgainkról: környezetvédelemről, építészetről, szociális ügyekről, helyi történésekről, civil társadalomról, zenéről, kultúráról. Többnyire olyan témákról, amelyek számos médiumból kimaradtak. 25 éve értéket közvetítünk. 

A hangunk megmaradt, és ezután sem kívánunk elnémulni. Nem mondunk le a sugárzott műsorszolgáltatás lehetőségéről sem. Műsoraink 2019. december 21. után az interneten keresztül továbbra is hallhatóak lesznek. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy hangzásunk egyediségét megőrizve fejlesszük azokat a felületeket, amelyeken keresztül hallgatóink biztosan elérhetnek minket. 

A Médiatanács döntése alapján a Civil Rádió 2019. december 21-én szólalhat meg utoljára a budapesti 98.0 MHz-en. Döntésüket a rádió kisebb működésbeli szabálytalanságaira hivatkozva hozták meg, nem mérlegelve a rádió által képviselt szellemiséget, értékeket. Az egyébként is szűkülő független média térben ez a döntés különösen fájdalmas.

A médiatanács megítélésünk és meggyőződésünk szerint elhibázott döntése azonban nem jelenti a Civil Rádió végét és megszűnését. Minden lehetőséget megragadva igyekszünk tényszerűen is bizonyítani, hogy a döntés visszavonása lenne a jogszerű lépés mellett a helyes döntés.

Őszintén köszönjük mindazoknak, akik segítették, támogatták a Civil Rádiót, velünk voltak, hallgattak minket. Maradjatok velünk! 

Civil Rádió

Kategória: Egyéb kategória | A közvetlen link.

1 Response to NEM SZŰNIK MEG A CIVIL RÁDIÓ!

  1. TB szerint:

    Tisztelt Civil Rádió!

    Örömmel olvasom, hogy küldetésüktől el nem állva online működnek tovább. Hiszek abban, hogy a hallgatóság átterelése működni fog, amihez sok sikert szeretnék kívánni. Az engedélyek sajnos ilyenek: semmi sem tart örökké. Viszont ha az FM-lábhoz ragaszkodnak, akkor javaslom egy kisközi frekvencia megpályázását. Ha valakik, akkor Önök teljesíteni tudnák a kvótákat.

    Üdvözlettel,
    TB

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..