Egy hallgatói levél…

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Egy konkrét adás-koncepciómmal bátorkodnék zavarni Önt!

Szöllősi János vagyok, 24 éves szegedi egyetemista, jelenleg történelmet és társadalmi tanulmányokat hallgatok, korábban filmelméletet és filmtörténetet is volt alkalmam tanulni. Régóta foglalkozom filmekkel, jómagam is megszállottja vagyok ennek a témának, így néhány hozzám hasonlóan elkötelezett cinephile-t és jónéhány, a szakmában otthonosan mozgó alkotót is ismerek. Annál is inkább így van ez, mivel 2010. szeptembere óta vagyok alapító vezetője és honlapszerkesztője a kiskunfélegyházi Nagy Attila Filmklubnak(mely a városi mozi 2010. decemberi bezárása óta Félegyháza egyetlen szervezett és rendszeres filmvetítési lehetősége), illetve 2011. februárja óta a Szegedi Történész Filmklubnak.

A Civil Rádiót mintegy két esztendővel ezelőtt kedveltem meg igazán, mikor felfedeztem, hogy a közösségi rádiózás eme kivételes műhelyében mennyire tág tér és lehetőség rejlik a különböző társadalmi kérdésekkel kapcsolatos véleménykifejtő és elemző, a kulturális és tudományterületek különböző értékeivel és érdekességeivel kapcsolatos műsorok számára. Amit korábban, főleg a 90-es években, illetve az azt megelőző időszakban, a közszolgálatiság jelentett, azt képviseli az Önök kínálata, sőt, szakmaiság és tárgyilagosság tekintetében talán még többet is.

Gazdag programjukban rengeteg érdekes műsor kapott helyet. Az olyan rendkívül hasznos programok, mint a „Kosárszemle” c. fogyasztóvédelmi adás vagy a „Múzeumok civilben”, sok kiváló gyakorlati és elméleti információval gazdagítanak.

Különösen izgalmasnak tartom a rádió zenei profilját. Igen sokféle attitűdöt képviselő könnyű és komoly, jazz és progresszív, illetve egyéb zenei területen mozgó, hasznos program lelhető fel a rádió műsorában. A „Málenkij Rockot” különösen is közel áll a szívemhez, mivel ezen a műsoron keresztül kerülhettem kicsit közelebb az orosz rockzene számomra addig abszolút ismeretlen világához.  Tallér Gábor műsora, a „Sólyomutakon” ismertetett meg Jan Garbarek kiváló munkásságával. Murányi György „Blueseum”c. adását pedig hiánypótló jelentősségűnek érzem – igen jelentős ritkaságokkal is itt találkoztam először.

Az adó komolyzenei műsorai közül különösen kedvelem a „Bach-találkát”, amelynek fényét Tallér Gábor színvonalas konferálásai, a felolvasott Bach-tematikájú idézetek még inkább emelik.

Végezetül meg kell említenem Dabis Balázs „Silvius” hétfő esténként jelentkező 1.5 HOLD. című műsorát, amelyben mindig egy-egy izgalmas gondolatébresztő témáról esik szó, remek hallgatói reflexiók mellett.

Azért is kell szólnom erről a műsorról, mert volt alkalmam két ízben szerepelni benne. A 2011. szeptember 12-én sugárzott adásban a „könyv” tematikájában, illetve október 3-án az „aranykor” kérdésköréről beszélgettünk.

Az ekkor szerzett remek tapasztalatok erősítettek meg abban, hogy érdemes megpróbálkoznom e műsorterv megírásával, hiszen, ahogy azt magam is tapasztalhattam (és több munkatársuk – többek között Balázs is – is megerősített benne), a Civil Rádiónak nincs még kifejezetten filmes tematikával foglalkozó műsora, nekem pedig van egy szinte kész koncepcióm egy ilyen típusú rádióadásra nézve.

Mindezeken túl fontosnak tartom megjegyezni, hogy, bár Szegeden tanulok és Kiskunfélegyházán is heti rendszerességgel tartózkodom, pesti vagyok (belvárosi), így nem jelent nagy akadályt számomra a műsor rögzítése, bármilyen időpontban történjen is az, illetve, hogy fontos volna számomra, hogy a „Filmszem” felvételről kerüljön adásba, ne pedig élő formában.

Én magam még új vagyok az ilyesmiben, de hiszem, hogy bele tudok tanulni a rádiós műsorkészítéssel kapcsolatos minden tevékenységbe, különösen egy olyan kiváló közösségi rádiónál, mint az Önöké, amely érték- és emberközpontú szemléletet képvisel kifelé és befelé egyaránt.

Válaszát, segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Szöllősi János

 

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

One Response to Egy hallgatói levél…

  1. Bara Péter szerint:

    Kedves János!

    Nagyon jó az ötlet! Bár az általam szerkesztett műsor alapból zenei, mégis bevontam én is filmes témákat is (és mást is 🙂 ) A http://www.beszelgetesek.hu oldalon megtalálhatod az idei Titanic filmfesztivállal kapcsolatos hangzó anyagokat, Kozma Péterrel sok mindent a hazai animációról, és a Metropolis filmes lap egyik számáról szóló szerkesztői beszélgetést is. Mindenképpen nagyon jó lesz, ha készítesz filmtematikájú műsorokat!

    Szia:
    Bara Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .