Egy pillanatra megálltunk

Az Adományozó Kedd lehetőséget nyújtott, hogy felmérjük mennyien állnak a Civil Rádió mellett, akár önkéntesként, akár hallgatóként! Mindig nagyon fontos volt számunkra, és most különösen az, hogy megértsük, felmérjük, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre, milyen alternatívák merülhetnek fel a finanszírozási gondok enyhítésére, hogyan nézzünk szembe a jövőnkkel és hogyan tegyük még láthatóbbá, hallhatóbbá a Civil Rádiót! Ezúton is köszönjük a részvételt!
Emellett az Adományozó Kedd lehetőséget adott arra is, hogy egy pillanatra megálljunk, és egy pillantást vessük önmagunkra, a rádió elmúlt 25 évére, sikereinkre, küzdelmeinkre, támogatóinkra, kitartó önkénteseinkre.
November 27-én a Civil Rádió különkiadásában néhány történetet a hallgatókkal is megoszthattunk, hiszen a Stúdió Piknik alkalmával együtt mesélt a rádióval megélt közös élményekről a jazz szakértő, kommunikációs vezető, közösségfejlesztő, művelődési ház igazgató, médiaelméleti szakember, bridzs egyesületi vezető, ifjúsági szakértő, speciális sportoló, egy ügyvezető és egy hatgyermekes anyuka.
Közreműködtek: Farkas Gabi, Cserháti Ákos, Zsolt Péter, Magyar Ádám, Péterfi Ferenc, Pallai Péter, Berek Péter, Loboda Márk, Pákay Viktória, Szabó András, műsorvezető: Kazinczy Bálint, szerkesztők: Brüll Edit és Péterfi Ferenc.

Civil Rádió 2018.11.27.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..