Javítható a demokrácia?

“A demokrácia legnagyobb kihívásai közé tartozik, hogy mit kezdünk a nehezen megoldható, a társadalmunkat gyakran megosztó kérdésekkel, illetve az állampolgárok közéletet érintő, egyre növekvő apátiájával. Kiknek, hogyan, és milyen szempontokat figyelembe véve kellene dönteniük a minket érintő fontosabb kérdésekben? Beleszólhatnak-e a polgárok a “politikusok dolgába”? Hogyan teremthető hiteles fórum a polgárok egymás közötti, és a polgárok és a politika közötti párbeszédre? Világszerte, többek között Magyarországon is több mint 10 éve kísérleteznek kutatók és civil szervezetek azzal, hogy olyan módszert találjanak, amely lehetőséget teremt bizonyos kérdésekben az állampolgárok hatékony bevonására a döntéshozatalba, és amely a minőségi politikai döntések alapját képezheti. A közösségi gyűlések éppen erről szólnak. Egy ilyen gyűlés az adott közösség 40-100 fős reprezentatív mintája. A több napon át tartó gyűlésen a résztvevők szakértők és facilitátorok segítségével beszélgetnek egy adott témáról. Mindenkinek a véleménye ugyanúgy számít, és a gyűlés végleges álláspontjának kialakítása mindig alapos mérlegelés és együttgondolkodás után, közösen történik. Ilyen közösségi gyűlést számos országban, így többek között például Írországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban is több alkalommal is sikerrel szerveztek, gyakran a helyi önkormányzatok vagy magának a kormánynak a támogatásával. Az utóbbi egy évben elindult egy önkéntesekből és civil szervezetekből álló hazai kezdeményezés is, amely azt szorgalmazza, hogy itthon is tartsunk olyan közösségi gyűléseket, amelyeknek az eredménye befolyásolja majd a politika döntéshozatalt. Az első ilyen hivatalos közösségi gyűlést a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben, 2020-ban klímavédelem témában tartjuk Budapesten.” (https://demnet.hu/projektek/budapesti-kozossegi-gyules-a-klimavaltozasrol-2020/)

Erről a nemzetközileg sikeres, aktivizáló döntéshozatali módszerről beszélgettünk vendégeinkkel, Miklós Zsófival (a DemNet munkatársával) és Brett Heninggel (az angliai székhelyű Sortition Foundation képviselőjével) a Civil Rádióban,  amely a párbeszédre, az érvelésre és a közösségi mérlegelésre épít. A házigazdák Sain Mátyás és Péterfi Ferenc. “A döntéshozatal a közös mérlegelésen és az egymás iránti tiszteleten alapuló, tájékozott és igazságos környezetben történik.”

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .