TGM

Sok veszteséggel indult az idei év. 2023. január 15-én elment Tamás Gáspár Miklós, korunk egyik legizgalmasabb filozófusa, legeredetibb gondolkodója, az egyik legigazabb, legőszintébb ember. Gyakran volt vendége a Civil Rádiónak, és osztotta meg velünk gondolatait. Lehetett vele egyetérteni vagy sem, lehetett kedvelni vagy elvetni, de hidegen nem hagyott senkit. Mindenről volt véleménye, amit nem is rejtett véka alá. Nem félt gondolkodni és véleményt mondani ebben a fura kétpólusú világban, mert saját gondolatrendszere és szilárd gerince volt. Szerencsések vagyunk, mert ismertük és beszélgethettünk vele. Pont 10 éve hívtuk Tamás Gáspár Miklóst a 117 perc magazinunkba a hét emberének. Szerettünk kérdezni és ő is szertetett velünk. A hét utolsó napján ezt mondta Szabó Zoli kollégánknak, aki feltette neki szokásos zárókérdésünket: hogy érezte magát velünk:


„Nagyon kiválóan, már csak azért is, mert én régi és szorgalmas hallgatója vagyok a
Civil Rádiónak, és nagyon örültem, hogy most nemcsak hallgatom, hanem
beszélhetek is belőle. Úgyhogy ez egy jó érzés volt egy lelkes régi hallgatónak.
Másrészt pedig azt nagyon szerettem, hogy ennyiféle különböző emberrel
beszélgettem itt, hiszen hogyha másfajta rádiókkal beszélgetek, akkor az általában
egy szilárdabb struktúra, erőteljesebb retorikai hagyomány és stílus. Hát azok
egyértelmű intézmények, amelyek ha nem is egészen egy hangon beszélnek, de
azért mégis van valamiféle saját intézményes kultúrájuk, és a Civil Rádióból ez
üdítően hiányzik. Minden alkalommal egészen másféle emberrel beszéltem – és ez
klassz”


Legyen neki könnyű a föld!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .