Zsolt Péter az Őrkutyák Civilben egyik szerkesztő-műsorvezetője vendégeivel körbejárja a Professzorok Batthyány Köre (PBK) szervezeti folyamatait, a közleményeik, nyilatkozataik megszületésének körülményeit, a polgári Magyarország megteremtéséért ringbe szálló politikai pártok, kormányok melletti kiállását.
A PBK a kormány és az MTA közötti konfliktusban is megszólalt, mi több az átalakításra vonatkozó javaslattal élt, ami sokak szemében a minisztérium szándékaival egyezőnek tűnhet, és nem biztosíthatja kellően a tudományos kutatás szabadságát.
„Nem olyan régen, Pálinkás József akadémiai elnöksége idején egy hatalmas nagy szervezeti átalakítás ment végbe az akadémián. Most néhány év elteltével újra elkezdeni ezt nem jó. A tudomány és a felsőoktatás, azt szokták mondani, hogy valahol félúton van az erdőgazdaság és lótenyésztés között. Tehát ha valamit elrontunk benne, akkor generációk kellenek, hogy helyrehozhassuk. Nem lehet ide-oda rángatni… Az alapkutatásokra egyszer Pálinkás József azt mondta: felfedező kutatások. És ez így is van, mert egy felfedezésnél előre sosem tudom, hogy mit fogok felfedezni, az innovációnál pedig mindig tudom, hogy mit akarok újítani. Nem lehet összemosni a kettőt.”(M.A.)
„ Azt gondolom, a fókusz eredetileg nem az Akadémiai Kutatóhálózaton volt, hiszen a kutatástól, a felfedezéstől az ötleten át eljutni az iparilag megvalósítható termékig az egy hosszú láncolat, és ez a láncolat nem működik jól. És a láncolat végén vannak Magyarországnak gyengeségei.”(B.T.)
A műsor vendégei: Mindszenty Andrea, a Professzorok Batthyány Körének felügyelőbizottsági tagja, az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani tanszék professor emeritusa és Bíró Tamás, a PBK elnökségi titkára, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának Részecske- és Magfizikai Intézet kutatója, helyettes igazgató.
Civil Rádió 2019.02.20.