Új sorozatunk: a Szülőképző!

„Szülőnek lenni nem könnyű dolog, kamaszok szüleinek lenni pedig még nehezebb. Ezt a mesterséget nem tanítják semmilyen iskolában. Ha autót szeretnénk vezetni például, akkor jogosítványt kell szereznünk. De szülő bárki lehet..”

Kozákné Zsuzsa, pedagógus, kamaszmentor, pályaorientációs szakember. Többgyermekes anyaként tudja, milyen nehéz segítenünk gyermekünknek megtalálni azt a hivatást, amelyet gyakorolva úgy érezheti, hogy a helyén van és azt csinálhatja nap mint nap, amit szeret. A mai családok széttöredezettsége megnehezíti a pozitív minták átadását. A szakmák gyorsan változnak, ezért a felnőtt társadalom is bizonytalan abban, milyen készségeket fejlesszen a fiatalokban. Ezért tartja fontosnak, hogy a szülők segítséget kapjanak ahhoz, hogy felismerjék gyermekeik egyéni adottságait, és ennek megfelelő képzést tudjanak biztosítani számukra.
A Civil Rádió Szülőképző rovatát azzal a céllal hívta életre Elekes Irén Borbála műsorvezetőnkkel együtt, hogy segítsen a szülőknek az őket elárasztó információ-cunamiban felismerni a valódi értékeket, és ezek mentén nevelni gyermekeiket. Merjenek a józan eszükre hallgatni az éppen divatos nevelési irányzatok helyett. Pályaorientációs szakemberként elsősorban a munkaerőpiacon sikeresen helytálló fiatalok felneveléséhez tud pedagógiai, pszichológiai és tanácsadói alapokon nyugvó szempontokat adni.

Műsoruk mostmár a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül is elérhető!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .