ÚJ HELYRE KÖLTÖZTEK A KULINÁRIS ÉLVEZETEK

Új időpontban hallható Koller Tamás, Lawani Alex, és Tóth Mónika műsora. Az Egyedi Kulináris Kommandó mostantól egy órával később, a hét első napján 19 órai kezdettel hallható. 

Mindemellett minden hétfőn friss műsorokkal, és új arcokkal várjuk – hangokkal jelentkezünk!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | ÚJ HELYRE KÖLTÖZTEK A KULINÁRIS ÉLVEZETEK bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Civilek nélkül nem megy: Magyarországnak szüksége van ránk

A magyar társadalomnak szüksége van a civil szervezetek munkájára. Sokféle és pótolhatatlan munkát végzünk a közjó és a demokrácia kiteljesítése érdekében: az állampolgárok önszerveződésének biztosítunk lehetőséget, keretet adunk közös tevékenységeiknek a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem vagy az érdekérvényesítés területén. Lehetővé tesszük, hogy az állampolgárok csoportjai közösen képviselhessék érdekeiket, részt vegyenek a közéletben és ellenőrizzék a politikai hatalom mindenkori gyakorlóit.

Mi, az állásfoglaláshoz csatlakozó civil szervezetek elutasítjuk a kormány korlátozó és megbélyegző törekvéseit, mert tudjuk, hogy a magyar társadalomnak szüksége van ránk. Olyan ügyekkel foglalkozunk, amikre mások nem fordítanak kellő figyelmet. Kiállunk magunkért és egymásért.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Civilek nélkül nem megy: Magyarországnak szüksége van ránk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Érintés, Jazz fabulák és Etnóra fel!

Új zenei műsorok indultak márciusban a Civil Rádióban – a műfajok nagyszerű képviselőinek közreműködésével.

Hétfőn 13 órától Etnóra fel!, 18 órától Érintés címmel világzene Marton László Távolodóval, csütörtökön 18 órától Jazz fabulák Winand Gáborral.

Kategória: Nincs kategorizálva | Érintés, Jazz fabulák és Etnóra fel! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A tisztelet hangján – rádiós kampány

A Tisztelet hangján – így hangzik magyarul az uniós projekt angol címe: a Respect Words.
Jó féléves munkával elkészült egy etikai kódex, benne az ajánlásokkal és a útmutatóval az újságírók számára. Abban segít a dokumentum nekik, hogy miként kerülhetik el a gyűlöletbeszéd csapdáit, és abban is, hogy miként védekezhetnek a publikációkba beszivárgó uszítás, és általában az együttélést mérgező beszéddel szemben.

A projektben résztvevő 7 ország most rádiós műsor sorozatot indít. 20 alkalommal lesznek hallhatóak a fél órás beszélgetések, riportok, interjúk a gyűlöletbeszéd történetéről, az egyes csoportokat érő verbális támadásokról, a társadalmi felelősségről, a védekezés módjairól. Szakértők és érintettek, professzorok és civil aktivisták, segítségével mutatjuk meg, hogy mit tapasztaltunk, illetve, hogy mit tehet a közösség, de főleg az újságírók, persze velük együtt a szerkesztők az etikus újságírásért.

Várjuk tehát önöket – minden kedden délelőtt tíz órakor – húsz héten át a Civil Rádióban. És persze tartjuk magunkat a címhez: A tisztelet hangján szólunk!

MŰSOROK

(Az alábbi műsorok meghallgathatóak a lejátszó segítségével, illetve szabadon letölthetőek)

Csepeli György szociálpszichológus előadása a gyűlölet és a gyűlöletbeszéd természetéről, társadalmi előzményeiről. Láncon tartható-e a „szörnyeteg”?  A műsort összeállította: Vicsek Ferenc.

 

Kalandozások a „média szürke zónájában” – ott, ahol igen jól fizet a gyűlöletbeszéd manapság. Műsorunkban elsőként Koltai András, egyetemi tanár, a Médiatanács tagja a gyűlöletbeszéd jogi szabályainak változásáról, történeti hátteréről beszél.
Majd Bodrogi Bea, a Civilmédia jogásza a „Borsodi sötét” című dokumentum film kapcsán a hazai média és a gyűlöletbeszéd  hatósági fellépésének gyakorlatáról beszél.
De a gyűlöletbeszéd összeurópai, illetve a világ egészére kiterjedő jelenség, amely sajnos egyelőre a jog és jogi szabályozás előtt jár. Köves Slomó az Egységes Magyar Izraelita Hitközség vezető rabbija pontosan erről beszélt. A műsort összeállította: Vicsek Ferenc.

 

RW 3- A gyűlöletbeszéd megjelenése a nevelésben és mit tehetünk ellene

Az adásban azt a témát jártuk körül, hogy a gyerekkorban hogyan jelenik meg a másik elfogadása és nem elfogadása, és hogy hat a felnőtt társadalom a gyerekek szemléletére, a gyűlöletbeszéd elfogadására vagy elutasítására. A felnőtt társadalom felelőssége a következő generációkért. Erről beszélt Csepeli György is a Respect words – A tisztelet hangján konferencián, és ebből hallunk egy részletet a műsorban. Ezt a beszélgetést folytatjuk aztán Trencsényi László pedagógussal, egyetemi tanárral, iskolakutatóval, a Magyar Pedagógia Társaság ügyvezető elnökével, gyakorló nagyszülővel. Persze nem maradhatnak ki ennek a témának a megbeszéléséből a gyerekek sem. Tímár Andrea két marokkói származású diákkal beszélgetett, arról, hogy ők hogyan élik meg másságukat a hétköznapjakban. A műsorvezető Görög Mása.

 

 

RW_04_polkomm_moni – Előítélet, gyűlöletbeszéd. Ezek azok a jogi és etikai fogalmak, amik legfőképpen a törvényi szabályozás hatálya alá eshetnek; és pont emiatt, valójában központilag irányíthatóak; azaz: államilag meghatározottak, törvényi szabályozása miatt pedig kormányzati dominanciájúak lehetnek. Vagyis alkalmasak lehetnek kollektív érzelmi jelenségek irányításra, annak manipulálására. Természetesen a gyűlöletbeszéd nemcsak jogi és etikai fogalom; tükre egy társadalom alapvető elégedetlenségi mutatói összességének, a félelmeinknek és megoldatlanságaiknak.

Az elmúlt évek egyik keserű tapasztalata, hogy mennyire szabadon áramolhat a gyűlölet, akár központilag is motiváltan; és hogy mennyire beszivárgott a köztudatba, a politikai életbe, a médiába és mindennapjainkba. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Ceglédi Zoltán politológust; további kérdések még, amik felmerültek:

Hogyan felelnek a közösséget irányító, felelős vezetők azért, hogy a gyűlöletbeszéd még csak véletlenül se legyen elfogadott kommunikációs tartalom? Milyen eszközök vannak a politika, a közélet vezetőinek kezében annak visszaszorítására? Milyen kommunikációs fogások léteznek a kiszemelt gyűlölet-áldozatok felé áramló indulatok felkorbácsolásának?Azért fontos erről beszélni, mert a manipulációs szándék elleni küzdelem egyik alapvető fogása a politikai kommunikáció olyan elemeinek azonosítása, amikben megtévesztésre alapot adó tévkapcsolásokat ismerünk fel. Cigányozás, zsidózás, taszító plakátok és sorosozás: Hol tart Magyarország a központilag nem visszaszorított gyűlölet szabadon áramlásának a folyamatában? Milyen központi kommunikációs eszközök működnek Magyarországon? Milyen veszélyei vannak ÁLTALÁBAN a központilag irányított kommunikációs csatornáknak?

RW5_gyűlöletbeszéd és menekültügy

A menekültválság Magyarországon sajnos együtt járt az elmúlt két évben és máig együtt jár egy parttalan gyűlöletbeszéd kampánnyal és a félelmet, előítéleteket erősítő kormánykommunikációval. Arról, hogy a menekültválságban Magyarország milyen sajátos helyzetben van, és hogy alaklulnak az ezzel kapcsolatos vélekedések a magyar közvéleményben Juhász Attila a Respect words – A tisztelet hangján konferencián, amiből egy részletet hallunk a műsor elején. Persze vannak olyanok, akik, mint Földvári Balázs fordító, családapa, aki befogadott egy szír édesapát kisfiával, amikor kiégett egy ideiglenes otthon. Ő meséli el, milyen a közös élet. Végül a Migszol –  Migráns Szolidaritás Csoport képviselője, Pocsuvalszki Alíz beszél arról, hogy változott a szervezet munkája az elmúlt öt évben, kiemelve az utolsó két év tapasztalatait. A műsorvezető Görög Mása.

 

RW06_migracio_moni – A gyűlöletbeszéd egyik fő célpontja mindig is az ismeretlen, az idegen. A Respect Words adásában így a gyűlöletbeszéd megjelenését mutatjuk be az idegengyűlölet szemszögéből nézve. Az idegengyűlölet mai magyarországi aktuális megjelenítési formája a migráns-jelenség, annak az érzelmektől túlfűtött formája, a migránsokkal szembeni verbális agresszió.

Magyarországon több mint 22 éve működik egy olyan szervezet, ami a Magyarországra érkező migránsok beilleszkedését segíti mond jogi, mind szociális és érzelmi szempontból. A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület működését mutatta be Faragó Renáta, az Egyesület szakmai vezetője. A beszélgetés második felében arról is beszélt, hogy hogyan változott meg a migránsok megítélése, a hozzájuk fűződő viszony az elmúlt 22 évben. Megemlítette, hogy a kezdetben jól működő gyakorlatot most kifejezetten gátolja az elmúlt évek központi gyakorlata, amelyben a migránsok a gyűlöletbeszéd alanyai lettek.

RW7 A gyűlöletbeszédés és az antiszemitizmus Magyarországon
szerkesztő: Vicsek Ferenc
Megszólalók:
Radnóti Zoltán, rabbi, a Budapesti Rabbinátus vezetője
Gadó János, szociológus a Szombat szerkesztője
Magyarországon az idegengyűlölet az illegális migránsok elleni kampányoknak köszönhetően áthangolódott a Közel-Keletről, Afrikából és kisebb részben az ázsiai frontokról vagy a háborúkból illetve a nyomorból menekülő etnikumokra. Érdemlegesen csökkent az elmúlt években évtizedekben az antiszemitizmus és mára már a romaellenesség is hazánkban. A riportalanyok azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy az idegengyűlölet mindig megtalálja magának a célpontot, tehát egyáltalán nem lehet nyugodt a hazai zsidóság, mert bármikor kerülhetnek ők is a központba, mindaddig, amíg a közgondolkodásban nem lesz elfogadhatatlan bármely kisebbség állami szintre emelt gyűlölete. A szombat szerkesztője arra is felhívta a figyelmet, hogy Európában már évtizedek óta nem elfogadott az antiszemitizmus, és ezt a magyar politika is követi, de az Izrael állam elleni kritika egyre erősebb, ami az újfajta antiszemitizmus csírája lehet, és könnyen beszivároghat Magyarországra.

RW_08_iszlamofobia_tothzoli

RW9 – Gyűlöletbeszéd a romákkal szemben

Olyan rég óta és olyan mélyen beleívódott mindennapjainkba a hazai cigánysággal összefüggő gyűlölködés, hogy ha nem akarjuk, hogy így maradjon, ha meg akarjuk változtatni a helyzetet, mindehhez komoly erőfeszítésekre, kellő időre és főképpen bizalomra van/lesz szükségünk egymás számára.

Műsor Ignácz Józseffel, az egykori Rádió C, volt főszerkesztőjével és Setét Jenővel, roma jogvédő aktivistával korábban készített beszélgetések felhasználásával.

Szerkesztette Szabó András

RW10 – Gyűlöletbeszéd a romákkal szemben – iskola és nevelés

Azt témát járjuk körül, hogy miképpen jelentkeznek a nevelésben, az iskolában, a felnőtté váló roma gyerekek életében a gyűlölködés hatásai, milyen tényezők nyomatékosítják, teszik nehezebbé a helyzetet, illetőleg hol kellene remélnünk mielőbbi változásokat.

Műsor Ignácz Józseffel, az egykori Rádió C, volt főszerkesztőjével, Mohácsi Erzsébettel, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány volt elnökével és Báder Iván pedagógussal korábban készített beszélgetések felhasználásával.

Szerkesztette Szabó András

A tisztelet hangján – műhely-konferencia

– a Civil Rádió  szervezésében –

„A gyűlöletbeszéd paradoxona, hogy beszéd, de valójában cselekvés, mely szavak nélkül nem valósulna meg. A modern politikában a gyűlöletbeszéd a politikai kommunikáció részévé vált. Kétféle identitást hoz létre, az egyiket a támadóban a másikat a sértett félben. És azért több mint az egyszerű beszéd, mert felszabadít rosszindulatú társadalmi folyamatokat, destruktív jogosultságokat éleszt, amelyek generációkat visznek bele a csoportok közötti gyűlölet köreibe.”

Csepeli György szavai ezek. Innen indul az ő előadása az Európai Bizottság által indított projekt keretében szervezett szemináriumon. A gyűlöletbeszéd ellen uniós médiaetikai kódex megírására fogtak össze hét uniós ország rádiósai. A társadalmi, a jogi, a szociálpszichológiai és a média háttér feltárására valamint a születő új kódexhez a javaslatok összegyűjtésére minden országban szemináriumokat szerveztek a projektfelelősök. Magyarországon a Civil Rádió a projekt gazdája. Arra számítunk, hogy az előadások és a workshopok jó alkalmat teremtenek a migrációs helyzet megismerésére, a gyűlöletbeszéd természetrajzának bemutatására, és az új kódex körvonalainak megrajzolására.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | A tisztelet hangján – rádiós kampány bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

VISSZAJELZÉS: 2017 JANUÁRI JACK LONDON ZENÉS IRODALMI MŰSOR

„Nagyon tetszett a műsort! Szerintem remekül volt megcsinálva. A maga hangja is pont jó volt. Jól voltak kitalálva a szövegrészletek is. Nagyon tetszett a dalok kiválasztása. Sok dalt ismertem persze, de az egész nagyon élvezetes volt. Szász Imre hogy örült volna! Rajongott Jack Londonért. Érdekes hogy soha nem hallottam róla vagy tőle semmit a Magyar Rádióban, pedig sok irodalmi műsorukat hallgatom. Időnként be fogom kapcsolni a Civil Rádiót a jövőben.”

A fenti visszajelzést az amerikai hobók életéről szóló regény fordítójának, Szász Imrének az özvegyétől, Szász Elizabeth-től kaptuk.

Szász Imre egyébként  jó néhány Jack London könyvet fordított magyarra, és még számos angolszász író művét tette át magyarra, pl. Mark Twain, Ernest Hemingway, Rudyard Kipling, Graham Green írásait.

Szász Elizabeth pedig magyar könyveket fordít angolra, így pl. legutóbb Gárdos Péter Hajnali láz c. kiadványát, korábban pedig Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék c. írását.

Géczi Gábor (a műsor szerkesztője)

 

Kategória: Nincs kategorizálva | VISSZAJELZÉS: 2017 JANUÁRI JACK LONDON ZENÉS IRODALMI MŰSOR bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

GYERE HOZZÁNK RÁDIÓZNI!

Szeretnél egy remek közösség tagja lenni?  Érdekel a rádiózás? ​Gyere hozzánk ​Technikusnak!  

A Civil ​Rádió​ kezdő és gyakorlott​ önkéntes technikusok jelentkezését várja!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | GYERE HOZZÁNK RÁDIÓZNI! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A HOBÓK ÉLETE – Zenés irodalmi rádióműsor JACK LONDON írásából

A bemutató adás ideje: 2017. január 14, 20-22h.

A HOBÓ az amerikai vándormunkást jelenti. A kifejezés olyan embert jelöl, akinek nincsen stabil szállása, az országot járja és alkalmi munkákból él. A hobót az különbözteti meg a csavargótól, hogy a hobó hajlandó dolgozni, s ezért is utazik. A hobók általában gyalog vagy tehervonatokon potyázva utazták keresztül-kasul az országot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | A HOBÓK ÉLETE – Zenés irodalmi rádióműsor JACK LONDON írásából bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szabó Andrást ünnepeltük!

685. adásához érkezett a Kapocs Ifjúságsegítő Magazin, Szabó András kollegánk pedig pont a műsor napján, 2016. augusztus 23-án ünnepelte 65. születésnapját.

A Civil Rádió lelkes fiatal kollegái úgy döntöttek, elkészítenek egy „fordított” műsort, melynek keretében Szabó Andrásról beszélgetnénk Szabó András műsorában.

De ha már itt a lehetőség, miért ne dobjuk fel?

Összeállt a stáb, elkezdődött a szervezés.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Szabó Andrást ünnepeltük! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A CIVIL VILÁG MAGYARORSZÁGON rádiósorozatunk gálája

2016. március 2.-én sikeresen és elég széles érdeklődés mellett zajlott le az Írók Könyvesboltjába szervezett gála. Előzetes itt:

https://www.atv.hu/videok/video-20160301-civil-vilag-gala

A találkozó vitaanyag Zsolt Péter: Társadalom csapdában című összefoglaló írása volt.
Szerveztük egy „Civilkutató kerekasztalt” is, ennek vendégei: Gerencsér Balázs, Kuti Éva, Nagy Ádám és Sebestény István voltak
Élő interjú készült meglepetésvendégünkkel, aki a civil világ utóbbi hónapjainak egyik legnagyobb hatású szereplője. Sándor Mária volt ő.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | A CIVIL VILÁG MAGYARORSZÁGON rádiósorozatunk gálája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Indul a Danube Streamwaves műsorcsere projekt

2015. november 4-8 között Cserháti Ákos kollégámmal részt vettünk az egyéves projekt véglegesítésében a németországi ULM városában. A terv szerint 2016-ban négy Duna menti városban működő négy rádió 12 zenei műsort készít, és ezeknek kölcsönös sugárzását biztosítja. A németországi Ulmban hallható Radio Free FM, a Linz városában sugárzó Radio FRO, a budapesti Civil Rádió és a szerbiai Novi Sad, azaz Újvidék városában fogható ORadio szerkesztői számára nem lesznek műfaji korlátok, de adott lesz nekik a lehetőség bemutatkozásra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Indul a Danube Streamwaves műsorcsere projekt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Október elejétől…

Kategória: Nincs kategorizálva | Október elejétől… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A FIDELIO ÚJ FŐSZERKESZTŐJE

Várhegyi András, a Civil Rádió munkatársa lett a Fidelio kulturális portál új főszerkesztője. András hosszú évek készít műsort nálunk, kedvenc témája a színház, műsorának címe: Színházi óra, időpontja: kéthetente, csütörtök 19 óra. A hír hátteréről a részletek itt olvashatóak.

Kategória: Nincs kategorizálva | A FIDELIO ÚJ FŐSZERKESZTŐJE bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

RÁDIÓZÁS ’90


90 éve, 1925. december 1-én indult el a MAGYAR RÁDIÓ rendszeres műsorsugárzása.


Erről az időről és az utána következő néhány évtizedről szól az a zenés irodalmi összeállítás, amelyet Radó László kollégámmal készítettünk (felhasználva pár éve elhunyt Kalmár László kollégánk korábbi anyagait is). Benne magyar írók és költők publicisztikai írásai adnak képet arról, milyen érzésekkel kötődtek ők és általában az emberek, a rádióhallgatók a technikai fejlődés akkori legújabb vívmányához.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | RÁDIÓZÁS ’90 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

WORLD MUSIC EXPO, BUDAPEST 2015

Az évente megrendezésre kerülő Világzenei Fesztiválnak, a WOMEX-nek, az idén először, 2015. október 21 és 25 között Magyarország fővárosa, Budapest adott otthont. Ez volt a 21. alkalom és egyben az első, hogy Kelet-Európába látogatott a rendezvény.

A WOMEX a világzene legnagyobb szakmai eseménye. Egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek fesztiválja és díjkiosztó ünnepség, esti Dj programokkal kiegészülve. Új tehetségek és új trendek mutatkoznak be. Barátságok, projektek és üzletek születnek. Lokális és globális esemény a legjobb értelemben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | WORLD MUSIC EXPO, BUDAPEST 2015 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nosztalgia a szabad, független, nonprofit közösségi rádiók után


A közösségi rádiózás magyarországi helyzetéről
szervezett a 20 éve sugárzó Civil Rádió sajtó-nyilvános beszélgetést szeptemberben 21-én. Az esemény az Állampolgári Részvétel hete rendezvénye volt.
Kb. 45-en voltunk, a Civil Rádió aktivistáin kívül, a meghívottak közül eljött Auer János a Médiatanács egyik tagja, Papó – a Tilos Rádió vezetője és több hazai szabad rádió képviselője is. A szakmai találkozót követően lecsóparti zárta az estét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Nincs kategorizálva | Nosztalgia a szabad, független, nonprofit közösségi rádiók után bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva