Vajon a mai Magyarországon Jézus szabadon prédikálhatna? Megjelennek hétköznapjainkban az általa hirdetett keresztényi értékek? Magánügy-e a vallás vagy nyilvános állásfoglalás? Hogyan tudunk Jézus igéi szerint élni egy olyan helyen, ahol a közvélemény a bűnössel együtt az áldozatot is elítéli? Méghogy szétosztogassuk vagyonunkat, szeretetünket, magunkat?
A kereszténységnek nemcsak saját vérzivataros történelmével kell szembenéznie, de a jelen valóságával is meg kell küzdenie, megfelelő, iránymutató és valóban keresztényi válaszokat kell adnia… Kellene.
Horányi Özséb villamosmérnök, nyelvész, professor emeritus, a magyar Pax Romana Katolikus Értelmiségi Szervezet volt elnöke válaszol Vág András kérdéseire.
Idén december 21.-én lesz 100 éve, hogy megszületett Heinrich Böll. Elsőre furcsán hangozhat, hogy az évforduló kapcsán Németországban egy zöldpárt közeli politikai alapítvány is számos eseményt rendez. De nem meglepő mindez ha tudjuk, hogy a demokrácia megerősítésén munkálkodó, zöld ötleteket közvetítő szervezet neve Heinrich Böll Stiftung.
Az 1997-ben létrehozott alapítvány névadójának a Nobel-díjas írót azért választotta, mert az író határozottan kiállt olyan értékek mellett, melyek iránt az alapítvány is elkötelezett. Úgymint a szabadság, a művészet és a kultúra védelme, állampolgári öntudatosság, civil kurázsi, kritikai attitűd és tolerancia. Böll elképzelése a politikába beavatkozó állampolgárokról modellként hat az alapítvány munkájára. Reformpoltikai jövőműhelyként definiálják magukat és zöld politikai szervezetként a demokrácia és az állampolgári részvétel megerősítésén dolgoznak, fő feladatuknak a politikai oktatást tartják, az ökológia, a szolidaritás, a demokrácia és az erőszakmentesség jegyében. Közel száz projektjük van, 60 különböző országban vannak partnerkapcsolataik, és világszerte 30 országban képviselik magukat saját irodával.
Az Alapítvány által szervezett tanulmányút résztvevői október végén Budapesten járva ellátogattak hozzánk is, Cserháti Ákos bemutatta nekik a Civil Rádiót és mesélt a történetéről majd hosszasan válaszolt a felmerülő kérdésekre. Láthatóan tényleg mindenki kíváncsi volt.
Bizonyára évezredes történelme van azoknak a összetűzéseknek, amelyek a közvetlenül folyók mellett, azzal együtt élők, és a folyót, egyben a vízi közlekedést és árvízvédelmet szabályozni szándékozó hivatalnokok és gazdasági érdekcsoportok között zajlik. A különböző víztározók, vízerőművek, folyószabályozások világszerte a vízparton élő emberek kitelepítésével, áttelepítésével, egyben hagyományos életmódjuk, tradicionális megélhetésük megszakításával járnak együtt.
A jelenleg folyó Római-parti gáttal kapcsolatos vita csupán egy periférikus eset lesz ebben a globálisan hömpölygő történetben. Ebben az esetben nem megélhetési, helyi, törzsi, etnikai hagyományok ellehetetlenítéséről, pusztán a rekreációs, a nagyvárosi ember kikapcsolódási lehetőségeinek megcsonkításáról van szó.
…És a demokratikus alapelvek és állampolgári jogok megcsonkításáról, a részvétel és a helyi lakosok érdekérvényesítési lehetőségeinek megfosztásáról. Bár a Fővárosi Önkormányzat október 18-án, határozatával elodázta a döntést az árvízvédelmi gát elhelyezésével kapcsolatban, ezzel egy civil ellenállási folyamatot és egy határozottan körvonalazódó vízügyi szakmai párbeszédet szakított meg.
Gadó György Pállal, a Greenpeace Magyarország Zöldterületkampány-felelősével Szabó András beszélt.
Amióta Nagypapa már nem mesél a hadifogságban megélt kalandjairól, amióta Nagymama nem ír ismeretlen, megfakult fényképeken szereplő távoli rokonoknak képeslapot minden karácsonykor, és a családtörténetek, családi legendáriumok kivesztek a mindennapokból, felnőtt egy “történelmen kívüli” nemzedék, amely úgy érzi sem szűkebb sem tágabb családja nem volt érintett semmilyen történelmi eseményben.
Ezzel párhuzamosan egy mai 18 évesnek 22 és fél másodpercébe kerül például egy youtube videofile elérése.
Ezek a körülmények új kihívások elé állítják a történelem tanítást. Az MTA és az Szegedi Tudományegyetem közös kutatása arra keres iránymutatást hogyan lehet a globalizált információs társadalomban megőrizni, áthagyományozni a kollektív emlékezet mérföldköveit.
Jancsák Csabával, az Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport vezetőjével Berek Péter beszélgetett.
Terrorizmussal vádolják az Amnesty International munkatársait Törökországban. Tegnap és a mai nap folyamán zajlanak a bírósági tárgyalások megvádolt jogvédők ügyében. Reggel óta már nyilvánosságra került, hogy a 11 letartóztatott gyanúsított közül csak egyet tartanak továbbra is fogva, az Amnesty törökországi szervezetének vezetőjét. “Ez egyértelműen egy üzenetértékű politikai leszámolás. Vajon kimondja a bíróság, hogy emberjogi vagy jogvédő munkát végezni bűncselekmény?” Demeter Áronnal Görög Mása beszélgetett.
Most akkor ki vannak tiltva vagy nincsenek kitiltva?
Az utóbbi időben nagy sajtófelületet kapott a hír, miszerint kitiltották a civil szervezeteket a börtönökből, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága egyoldalúan felmondta velük a megállapodásokat. Magyar Vöröskereszt, Helsinki Bizottság, Adj Hangot Egyesület. Általában ezt a három szervezetet említik a cikkekben, mint kitiltott, kirúgott civileket.
De mit is kerestek a civilek a börtönökben?
Helyi szinteken és országosan is számos civil szervezet vesz részt a fogvatartottak életében, programjaikkal a társadalomba való reintegrációt segítik elő, támogatják. Hallottunk már munka és művészetterápiáról, az önszerveződést, önfejlesztést lehetővé tevő projektekről.
Ezek közül egy volt az Adj Hangot Egyesület kezdeményezése, a Börtönrádió. Sokoldalú készségfejlesztésre adott ez lehetőséget, hiszen a technikai ismeretek mellett, az egyes adásokra folyamatosan készülni kellett, megfogalmazni a mondandót, témákat keresni, utánajárni, közösen tervezni, szervezni, felelősségteljesen dönteni. S közben a médiumokkal szembeni helyes kritikai attitűd elsajátítása is lehetséges, szinte észrevétlen eredménye lehetett a folyamatnak. Az Adj Hangot Egyesület alelnökével, Hajdú Judit pszichológussal és Makáts Istvánnal, a Börtönrádió egyik munkatársával Dózsa Mariann beszélgetett.
A Helsinki Bizottság szükség esetén ellátta a fogvatartottak jogi képviseletét. Emellett a folyamatos börtönlátogatások során rendszeres visszajelzést, visszacsatolást adott a megfelelő szervezetek felé a börtönhelyzetről, esetleges problémákról. Ezek szükséges információk az európai országok mindegyikében, hogy tisztán láthatóvá váljanak a ráfordítások, hogyan hasznosul a társadalom anyagi hozzájárulása a börtönök fenntartásában, a fogvatartottak reintegrálásának elősegítésében.
Sok elítélő vélemény látott napvilágot a kitiltásokkal kapcsolatban, de a BVOP reagálása szerint a felmondott megállapodások egy részében folyamatban van az együttműködés tartalmának megújítása, aktualizálása. Szabó András a Helsinki Bizottság munkatársát, Zádori Zsoltot kérdezte a körülményekről.
Egy animált képregény, egy szerepjáték, egy játékapplikáció. A felnövő generáció számára ismerős fogalmak.
A műsorban szereplő StoryLab projekt megálmodói, megalkotói azonban nemcsak a szórakoztatásra gondoltak, de céljuk kifejezetten egy hiánypótló jogi ismeretterjesztő játék fejlesztése volt. A játék során hétköznapi szituációkban, döntési helyzetekben feltárulnak az adott helyzetre vonatkozó jogi szabályozások, törvényi hátterek, a játékos megismerheti alapvető állampolgári jogait, kötelezettségeit, a bírósági eljárások folyamatait, és hogy mely esetekben érdemes és miként lehet segítő szervezeteket felkeresni,megkeresni. A Terre des Hommes Magyarország Alapítvány és a Pressley Ridge Alapítvány bolgár, horvát, román, olasz és angol partnerekkel közösen, az Európai Unió támogatásával hozta létre a StoryLab mobiljátékot 14-18 éves fiataloknak.
Talán érdemes lenne a felnőttverziót is elkészíteni. Okostelefonja lassan már mindenkinek van, jogi ismeretei -a jelenlegi keretek között- egyre kevesebbeknek.
Vajon tudják a gyerekek az iskolában hogy nem minden, amit tesznek jó, és lehet olyan cselekedetük is amiért büntetést kaphatnak?
Neumann Eszter, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa az iskolai fegyelmezések eszközeit vizsgálta magyarországi és angliai iskolákban. Kutatásáról beszámolva megemlíti, hogy nagyon fontos, hogy a szabályok érthetően le legyenek fektetve, nyilvánosak és elérhetőek legyenek a gyerekek számára, és a tanárok is következetesen tartsák be azokat. Véleménye szerint fegyelmezési problémákról nehézségekről a tanári közösségekben itthon is nyíltan kellene beszélni. A szabályokat és azok megszegésének következményeit, tehát a fegyelmezés módját is minden iskolában egyöntetűen kellene meghatározni. Ez segíti a tanárok munkáját is de a gyereknek is lehetőséget ad arra, hogy eldöntsék, hogyan kezelnek olyan helyzeteket, amiknek egyébként kiszámíthatóan ismerik a lehetséges következményeit.
A kurrens társadalomkutatások számra mindenképpen.
Pap András Lászlót, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének osztályvezetőjét, Görög Mása kérdezte az augusztusban megjelent Democratic Decline in Hungary : Law and Society in an Illiberal Democracy című monográfiájáról.
A beszélgetésből kiderül, hogy valójában miként hat a politikai retorika a közjogra, a tudományos kutatások kategória-, fogalomgyártásának eredményeképpen milyen következtetések születhetnek, hogyan hathatnak hasonló retorikai tendenciák, PR konstrukciók különböző országokban, országhatárokat átívelően, és az is hová tűnt a Nemzeti Együttműködés Rendszere?
Az építőipar a rendelkezésre álló és folyamatosan fejlődő technológiák nyújtotta lehetőségei révén szó szerint az egekig szárnyal. Menő építészirodák, világhíres építészek, funkcióban és megjelenésben is tökéletesen önazonos épületek, lenyűgöző látványosságok, trükkös mérnöki megoldások, és tendenciáiban egyre inkább környezettudatos fenntarthatóság. Lehet így is jellemezni a 21. század építőiparát. Mindehhez biztos szaktudás kell minden szinten, folyamatos készségfejlesztés, tanulás, rugalmasság, alkalmazkodóképesség és gyors problémamegoldás.
De ha csak annál a földhözragadt elképzelésnél maradunk, hogy a házat, amiben az lakunk, valakik felépítették – falat húztak, festettek, burkoltak, tetőt ácsoltak, szereltek, kalapáltak, fúrtak, kopácsoltak, méregettek – akkor is értékeljük ezt a munkát, hiszen az otthonunknak ad keretet, és a csapatmunka, alkotás, „létrehozás” egyik legjobb példája.
Ehhez képest a magyar helyzet eléggé kritikus, a munkaerő szükséglet, utánpótlás oktatás, társadalmi megítéltség és a bérek tekintetében is. Tóth Istvánnéval, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének alelnökével Görög Mása beszélget az érzékelhető tendenciákról, a szakképzés átalakításának lehetséges irányáról.
Ruzsa Viktor a Szegénység elleni küzdelem világnapján A Város Mindenkié egyik önkéntesével, Magyari Tiborral beszélgetett a szervezetről, céljaikról, a hetedik lakásmenetről, a lakhatási 6×6 – politikusi fórumról.
A Gödör Klubban 2017. október 11-én este megrendezett fórumon A Város Mindenkié 6 kiemelkedően fontos lakásügyi javaslatát mutatták be lakásügyi szakértők és az AVM lakásszegénységben élő aktivistái, majd a meghívott pártok képviselői ismertették pártjuk álláspontját az elhangzott javaslatokról. A fórum végén a közönségnek is lehetősége volt kérdéseket feltenni, és javaslatokat megfogalmazni a pártok lakhatással és hajléktalansággal kapcsolatos álláspontjáról.
A Város Mindenkié 6 pontja:
A lakhatás alapvető emberi jog!
Szociális bérlakásokat!
Országos lakásfenntartási és adósságcsökkentési támogatás
Biztonságos, megfizethető magánbérleti szektort!
A gyermekes családok lakhatáshoz való jogának az intézményesítését!
Kriminalizáció helyett célzott lakhatási támogatás a hajléktalan embereknek!
A műsorból kiderül, milyen válaszok, megoldások vagy látszatmegoldások születnek a témával kapcsolatosan, miért tekinthetjük ezt társadalmi ügynek és nem egy elszigetelt, jogi szabályozással kezelhető jelenségnek.
A Magyar Szegénységellenes Hálózat programsorozatot szervezett az Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja apropóján Méltó Megélhetés Hete címmel. Olyan programokat állítottak össze ami széles közönség érdeklődésére tarthat számot hogy megteremtsék a találkozási pontokat szegénységben élő és velük szolidáris emberek számára.
Október 17-én délután 17 órakor a DocuArtba várják az érdeklődőket, ahol a családi pótlék, mint állami felelősségvállalás témáját járják körül meghívott szakértőkkel, Szikra Dorottya – az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, Lados Noémi – a Kontúr Egyesület alelnöke, Romhányi Balázs – a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője, Farkas Zsombor – az ELTE TáTK Szociális Munka Tanszék oktatója.
László Johanna, a Magyar Szegénységellenes Hálózat munkatársával Tóth Mónika beszélgetett.
„A „nemnövekedés” eszméje és kutatási területe abból indul ki, hogy egy korlátos világban a korlátlan gazdasági növekedés egyrészt nem lehetséges, másrészt nem is feltétlenül kívánatos. A terület nem azzal foglalkozik, hogy hogyan ne növekedjünk, hanem azzal, hogy hogyan lehet a jelenlegi kényszerű növekedésre épülő gazdaságunkat úgy átalakítani, hogy az egy környezetileg és társadalmilag igazságosabb rendszert eredményezzen. Ehhez azonban mindannyiunk gondolkodása el kell mozduljon a megszokottól… „
Köves Alexandra közgazdásszal Viktorin Tamás beszélgetett az első Zöldgömb fesztivál kapcsán.
A Civil Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatta a 2016-os évben.
AZ ÉV CIVIL RÁDIÓSAI
1997 Abelovszky György
1998 Gyenes Zsuzsa
1999 Manheim István
2000 Bottlik Zoltán
2001 Rácz Dániel
2002 Czap Ágnes
2003 Radó László és Géczi Gábor
2004 Bányay Géza
2005 Berta Tibor
2006 Rakusz Tamás
2007 Fehér József
2008 Ruzsa Viktor
2009 Bíró Zsolt
2010 Ferenczi Tünde és
Szabó Zoltán
2011 Pallai Péter és
Szabó András
2012 Romsics Balázs
2018 Tímár Andi és Kazinczy Bálint