Válságövezet?

„Sokat foglalkozott a Civil Rádió, de a közvélemény is a kőbányai Hős utca két régi épületében kialakult szegregátummal. A területen nagyon rossz fizikai és szociális környezetben él kb. 300 család. A rohamosan romló helyzetet megismerve a Kontúr Közhasznú Egyesület 5 éve kezdett el intenzíven foglalkozni az itteni gyerekekkel, majd részben az ő szüleikkel – tehát az itt élő felnőttekkel is. Az egyre lepusztultabb környezetben a szegénység mellett a drog is mind erőteljesebben megjelent.              Szociális feladatok, közösségi munka, fejlesztői tevékenység, érdekérvényesítés segítése – együttműködés keresése a környék intézményeivel, az önkormányzattal: ezek a küzdelmek jelentik a Kontúr önkénteseinek, szakértőinek a munkáját. Közben a kormány 2,1 milliárd forintot juttatott a kerületi önkormányzatnak a telep felszámolására, de ez a helyiekkel való párbeszéd híján újabb konfliktusokat eredményezett.                                                    Erről a helyzetről, az együttműködés kereséséről – küzdelméről beszélgettünk a lakók egyik képviselőjével Kormos Mártával és Mihály Bulcsúval, aki a Kontúr Egyesület önkéntese, szociális munkás aki az ELTÉn oktató. Házigazdák: Sain Mátyás és Péterfi Ferenc”

Civil Rádió 2018.09.26.

2018. október 11-én 17.30-tól kerekasztal-beszélgetést is szerveznek a témában        Mi történik a Hős utcában? címmel
Helyszín: Budapest VIII., Szentkirályi utca 51., az Üllői út sarkán                                  Hogyan lehet egy szegénytelepet fölszámolni Budapesten a 21. században?
Mennyiben tekinthető állatorvosi lónak ez a telepfelszámolási program?
Mire elég 2,1 milliárd forint?
Milyen szervezeti és intézményi erőtérben tevékenykedik a Kontúr Egyesület?
Mit tehet ebben az erőtérben egy önkéntesekből álló civil szervezet, mely adományokból és vállalati pályázatokból tartja fenn programjait?
Milyen ellen-erőkkel kell megküzdeni? Milyen támogatókra és szövetségesekre lehet számítani?
Milyen célokat lehet kitűzni? Miben lehet reménykedni?                                              Vendégek:
Urbanovszky Zsuzsa és Mihály Bulcsú, a Kontúr Egyesület munkatársai
Moderátor: Hadas Miklós – Katalizátor Hálózat

https://www.facebook.com/events/705716593133630/

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .